2016 november 13.

Őrült forduló Olaszországban

Nemcsak a magyar bajnokság kiegyensúlyozott. Izgalmakban és vártalan fordulatokban bővelkedett a talján pontvadászat 5. fordulója is.

brescia01

Három döntetlen – kis híján négy – is született az olasz bajnokság 5. körében. Először a Posillipo nem bírt a Savonával. A hazaiaknál Subotics öttel jelentkezett, míg a vendégeknél is a légiósok vitték a csapatot, hiszen Milakovics és Gunasz hármat vágott. Érdekesség, hogy a Brescia is botlott, méghozzá az OSC számára oly jól ismert Sport Management ellen. A mérkőzést a Verona kezdte jobban, de az utolsó negyedben már kétgólos hátrányban volt az együttes. A mérkőzés végül 8-8-as döntetlennel ért véget. Hasonló meccset játszott a Quinto és a Roma, itt 9-9-es remi született a végén.

Ami a további meccseket illeti: a Trieste-Canottieri meccse is “majdnem” döntetlenbe fulladt, hiszen végig kiegyenlített volt a mérkőzés. Giorgetti ötöt vágott a vendégeknél, végül ennek is köszönhetően 7-6-ra győztek. Az Ortigia és a Bogliasco idegenből hozta el a három egységet, míg a Recco is vendégként simázta le a Torino együttesét.

A  tabellát továbbra is a Recco vezeti 100%-os mérleggel, második a Brescia és a Sport Management 13-13 egységgel.

férfi olasz bajnokság, 5. forduló, eredmények:

Posillipo – Savona 8-8 (2-2, 2-2, 2-3, 2-1)

Posillipo: Negri, Cuccovillo 1, Rossi 1, Foglio, Klikovac, G. Mattiello, Renzuto, Subotic 5, Vlachopoulosz, Marziali, Dervisis, Saccoia 1, Sudomlyak. vezetőedző: Occhiello

Savona: Antona, A. Giunta 1, Damonte 1, L. Giunta, L. Bianco, Ravina, Grosso 1, K. Milakovic 2, G. Bianco, Gounas 2, Piombo, Sadovyy 1, Missiroli, vezetőedző: Angelini

Sport Management Verona – Brescia 8-8 (2-1, 2-3, 1-3, 3-1)

Bpm Sport Management: Lazovic, Gallo 1, N. Gitto 1, Valentino, R. Blary, A. Petkovic 2, S. Luongo 1, Jelaca, Mirarchi 3, Bini, Razzi, Deserti, Viola. vezetőedző: Baldineti

Brescia: Del Lungo, Manzi, C. Presciutti, Randjelovic 2, Paskovic 1, Rizzo, Muslim 1, Nora 1, N. Presciutti 1, Bertoli 1, Ubovic, Napolitano 1, Dian. vezetőedző: Bovo

Quinto B&B ASS – Roma Vis Nova 9-9 (4-3, 1-3, 3-0, 1-3)

Quinto: Scanu, Eskert 1, A. Brambilla 4, Primorac 1, Turbati, F. Brambilla, Amelio 1, Palmieri, G. Boero, Bittarello 1, Spigno, Aksentijevic 1, Gianoglio. vezetőedző: Paganuzzi

Roma Vis Nova: Nicosia, Innocenzi, Pappacena 2, Delas, Gianni 3, Bitadze, Jerkovic, Vittorioso 2, Vitola, Gobbi, Briganti, Migliorati 2, Brandoni. vezetőedző: Ciocchetti

Trieste – Canottieri Napoli 6-7 (1-1, 2-4, 2-0, 1-2)

Trieste: Oliva, Podgornik, Petronio 1, Turkovic, Giorgi, Giacomini, A. Di Somma, Rocchi 1, Vukcevic 1, Elez, Mezzarobba 2, D. Obradovic 1, Vannella. vezetőedző: Piccardo

Canottieri Napoli: Vassallo, Buonocore 1, Maccioni, Baviera, Giorgetti 5, Borrelli, Dolce, Campopiano, Di Martire, Velotto, Baraldi, Esposito 1, Rossa. vezetőedző: Zizza

Acquachiara – Ortigia 6-10 (1-0, 2-5, 3-2, 0-3)

Carpisa Yamamay Acquachiara: Lamoglia, Del Basso 2, Tozzi, Steardo, Sanges, Robinson, Barroso 1, Cupic, F. Lapenna 1, Krapic 2, Ciardi, Lanzoni, Cicatiello. vezetőedző: G. Porzio

Ortigia: Patricelli, Siani, Abela 1, Puglisi, Di Luciano 1, Giacoppo 1, Camilleri 3, B. Ivovic 1, Rotondo, Danilovic 2, Casasola 1, Cusmano, Caruso. vezetőedző: Giannouris

 

Lazio – Bogliasco 4-13 (0-4, 0-3, 1-3, 3-3)

Lazio: Correggia, Tulli, Colosimo, Ambrosini, Vitale, Narciso, Giorgi 1, Cannella 2, Leporale, De Vena, Maddaluno 1, Mele, Bacciafava. vezetőedző: Tafuro

Bogliasco Bene: Prian, G. Guidi, Gavazzi, Guidaldi 2, Fracas, Vavic 2, Gambacorta 3, Monari, Puccio, Divkovic 2, Gandini 2, M. Guidi 2, Pellegrini. vezetőedző: Bettini

Reale Mutaua Torino ’91 – Pro Recco 3-16 (0-3, 2-5, 1-5, 0-3)

Reale Mutua Torino 81: Rolle, Audiberti, P. Filipovic 1, Lojacono, Maffè, Oggero, Bezic, I. Vuksanovic, D. Presciutti, Seinera 2, Gaffuri, Giuliano, Aldi. vezetőedző: S. Aversa

Pro Recco: Tempesti, F. Di Fulvio 3, Mandic 1, Figlioli 2, Fondelli 1, E. Di Somma 2, Sukno 2, Echenique 2, Figari, Bodegas 2, Alesiani 1, Bruni, Dufour. vezetőedző: Vujasinovics

Tabella: 

1. Pro Recco 15 pont
2. Sport Management 13 pont
3. Brescia 13 pont
4. Canottieri Napoli 9 pont
5. Ortigia 9 pont
6. Savona 8 pont
7. Posillipo 7 pont
8. Trieste 6 pont
9. Acquachiara 6 pont
10. Bogliasco 4 pont
11. Roma 4 pont
12. Torino 3 pont
13. Quinto 1 pont
14. Lazio 0 pont

 



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek