2015 március 24.

Orbán Viktor a 2017-es vb szervezőivel találkozott

A miniszterelnök hétfőn találkozott a 2017-es budapesti vizes világbajnokság szervezőivel és leendő támogatóival Budapesten.

budapest 2021 dagaly

A kormányfő meglátogatta a 2017-es vizes vb szervezőbizottságának üléséét az MTI híre szerint. Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke szerint „a kormányfő kiállása egyedi értéket jelent”.

„A meghívott vendégeket meglepte a miniszterelnök úr látogatása. Mindazok, akik felsorakoztak mögöttünk, további biztatást kaptak, hogy pártállástól függetlenül jó ügyet szolgálnak, hiszen – mint ahogy Orbán Viktor nyomatékosította – minden idők legnagyobb hazai rendezésű sporteseményén Magyarország egésze vizsgázik” – idézte a MÚSZ-tájékoztató Gyárfás Tamást. A múlt héten az esemény megrendezéséhez szükséges kormánygaranciát is megkapták a szervezők.

A szervezőbizottság által rendezett összejövetelen részt vett az uszodaépítést koordináló Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter, Fürjes Balázs kormánybiztos, a szervezőbizottság két vezetője, Kósa Lajos és Gyárfás Tamás, továbbá a vb-rendezésben fontos szerepet játszó kormányzati és önkormányzati vezetők, és az úszósportot eddig is támogató partnerek tisztviselői.

Március 11-én dőlt el, hogy Budapest rendezi a 2017-es vb-t. A döntést Orbán Viktor miniszterelnök jelentette be, miután aláírta Cornel Marculescuval, a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) ügyvezető igazgatójával az erről szóló szerződést.

Fotó: mnsk.hu

 

 



Kapcsolódó cikkek