2014 július 09.

Optimistán várja mindkét válogatottunk az Eb-t

 Mindkét válogatottunknál tényleg a legutolsó finomhangolásokat végzik a hétfőn kezdődő Eb előtt. Merész András a női válogatott kapitánya a hazai rendezésben rejlő lehetőséget emelte ki, míg Benedek Tibor a kellő lazaságot hangsúlyozta a kontinenstorna előtt pár nappal.

2014 5 nap az ebig05

Már az utolsó centiket vágja mindkét válogatottunk az Eb előtt.  Nemcsak a két csapat, hanem az Eb helyszínen is jól haladnak a munkálatokkal. A Szentély, ahogy csak vízilabdaberkekben hívják szépen megújult, a mobillelátok építésével is szépen haladnak.

A hétfőn kezdődő Eb főszereplői pedig bizakodva várják a rajtot.

Merész András: Ez egy lehetőség, amit meg kell ragadni

Úgy állunk, ahogy az uszoda. A létesítményben az utolsó simításokat végzik és ez a női csapatnál sincs máshogy. – majd így folytatta a sok médiamunkás, és megannyi szurkoló  kérdését megválaszolva – Nem gondolkozunk eredményben, szeretnénk minden meccset megnyerni, fokról-fokra haladni. A hazai pálya sem nyomaszt minket, sőt állunk a  kihívás elébe. Ez egy nagy lehetőség a lányoknak és ezt meg kell ragadniuk. – zárt optimistán női szövetségi kapitányunk.

Benedek Tibor: Nem szabad begörcsölnünk, mert könnyen úgy járhatunk, mint a brazilok

Tizenhárom éve adódott mód eddig utoljára arra, hogy hazai környezetben szállhatunk vízbe egy Eb-n. Ezúttal megint itt a ritka lehetőség, ezt kell kihasználni maximálisan. Hogy aztán a törekvésünk milyen eredménnyel jár, majd eldől. – majd így folytatta – Ez a hat hét elég volt arra, hogy összekovácsolódjunk. Egyedül Hárai Balázs sérülése hátráltatja a munkát. (- a center a Németország Kupán sérült meg – a szerk.) Az Eb rajtjára remélhetőleg fel fog épülni, nem engedhetjük, hogy elveszítsük. – majd az egyes veszélyekre is felhívta a figyelmet – Ha túl görcsösen vesszük a tornát könnyen úgy járhatunk, mint a foci vb-n a brazilok.

A szövetségi kapitány kitért arra is, hogy nagyon odafigyeltek arra, hogy a csapat ne legyen szétcincálva.- erre példaként a 2001-es Eb-t hozta fel, mikor a játékosoknak Budapest frekventált helyein voltak láthatók plakátokon.

Végül mindkét két csapatkapitány, Takács Orsolya a női és Varga Dániel a férfi válogatott karmestere is a jó felkészülést emelte ki. – utóbbi játékos, így zárta mondandóját.: Sok mindent gyakoroltunk, sokat fejlődtünk, tisztességesen felkészültünk, optimisták lehetünk az eredményességet illetően’ – összegzett az olimpiai és világbajnok játékos.

A férfiak július 14-én a spanyolok ellen szállnak vízbe, míg a nők pár nappal később a holland válogatottal meccselnek.

 

Fotó: vizipolo.hu



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.