2015 augusztus 01.

Olasz Anna ezüstérmes 25 kilométeren!

Reggel, 7 óra 15 perckor rajtolt el a női 25 kilométeres nyílt vízi úszók mezőnye. Kiss Nikoletta és Olasz Anna személyében két magyar versenyző is képviselte országunkat ebben a számban.

A végletekig kiélezett küzdelemben Olasz Anna végül a második helyen ért célba, 26,1 másodperccel a brazil Ana Marcela Cunha mögött lemaradva. A bronzérmet a német Angela Maurer szerezte meg.

olaszannaFotó: MTI

A 21 éves magyar versenyző ezzel megszerezte a magyar csapat első érmét a kazanyi vizes világbajnokságon. Érdekesség egyébként, hogy magyar nyílt vízi úszó utoljára 21 évvel ezelőtt szerzett világbajnoki érmet.

Olasz Anna: “Borzalmas volt és nagyon hosszú, azt hittem soha nem lesz vége. Szerencsére sikerült elmenni a fiúkkal, Gábor (Gellért Gábor – az edzője) folyamatosan bekiabálta nekem, hogy mennyire vannak tőlük. Amikor azt hallottam, hogy csak két percre megközelítettek minket, az élre álltam, mert nem akartam beszorulni a bolyba. A brazil lánnyal szerencsére tapadtunk a fiúkra végig. Tisztában voltam azzal, hogy el tudok úszni velük, hiszen edzésen is fiúkkal vagyok körülvéve. Az utolsó 2,5 kilométeren azt hittem hogy soha nem lesz vége, az nagyon nagyon nehéz volt. 15 kilométer körül volt egy nagyon erős ritmusváltás és mi onnantól kezdve a fiúk tempójában úsztunk. Lányoknak ilyen tempót úszni nem annyira egyszerű 25 kilométeren, ezért nagyon elfáradtunk. Próbáltam kapaszkodni, de nagyon örülök ennek az ezüstéremnek is. Főleg úgy, hogy én szereztem meg Magyarország első érmét.”

Végeredmény:

1. Ana Marcela Cunha    5 óra 13 perc 47,3 mp

2. Olasz Anna                                        +26,1 mp

3. Angela Maurer                             +1:20,3 mp

 

N.V. / vizipolo.hu



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek