2025 december 03.

Nyéki Balázs: elszoktunk a vereségtől, de ez is a sport része

A Ferencváros férfi vízilabdacsapata két és fél év után kapott ki pályaválasztóként a Bajnokok Ligájában, Nyéki Balázs vezetőedző szerint játékosai elszoktak a vereségtől.

Fotó FTC Vízilabda / archív

A címvédő és már biztosan nyolcaddöntős Ferencváros a csoportkör ötödik fordulójában 12-12-es döntetlen után ötméterespárbajjal szenvedett 16-13-as vereséget az olasz AN Bresciától kedd este a Komjádi Uszodában. Nyéki Balázs elsősorban a második negyedben kapott nyolc gólnak tulajdonítja az eredményt.

„Az első negyedben gólt sem kaptunk, aztán a másodikban atomjaira hullott a védekezésünk. A nyolc kapott gól egy egész mérkőzésen is sok, nemhogy egy negyedben”

– fogalmazott a szakember a mérkőzés követően az M4 Sportnak, majd kifejtette, hogy bár játékosai később visszakapaszkodtak, de sorsdöntő pillanatban, az utolsó emberelőnynél újra hibáztak.

„Ezek intő jelek, hogy egy percig sem szabad kiengedni. Elszoktunk a vereségtől, de ez is a sport része”

– tette hozzá.

A Ferencváros 2023. május 23. után kapott ki ismét hazai környezetben a BL-ben, összességében az elmúlt két és fél évben lejátszott 110 mérkőzésből a keddi volt a harmadik veresége, a háromból kétszer ötméteresekkel maradt alul.

„Talán elkényelmesedtünk, mert magabiztosan nyertük a mérkőzéseinket, sőt Bresciában is vezettünk öt nullára. Nem hibáztatok senkit, jobb volt az olasz csapat, de a következő fél évben fel kell kötnünk a gatyánkat, ha a Final Fourba szeretnénk kerülni”

– mondta az edző.

Az ötméteres párbajban Vámos Márton és Manhercz Krisztián is hibázott, utóbbi szintén nyilatkozott az M4 Sport stábjának.

„Régen játszottunk ennyire dekoncentráltan, ennyire fegyelmezetlenül. Nem is emlékszem, mikor volt az utóbbi években ennyire rossz periódusunk, mint a második negyedben. A pontatlanságaink ellenére a rendes játékidőben szereztünk tizenkét gólt, amellyel mérkőzést lehet nyerni, de meg is érdemeltük, hogy nem sikerült”

– jelentette ki az olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó.

Hasonló csalódottságot fogalmazott meg Vogel Soma.

„Az ilyen kiélezett mérkőzéseken kiütközik, ha a megterhelő év végén valakinél nincs már meg a tökéletes koncentráció. Nem vádolok senkit, csak szomorú vagyok, mert tavasszal a Barcelonetától kaptunk ki idegenben hasonló körülmények között”

– nyilatkozott az ugyancsak olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok kapus.

(MTI-vizipolo.hu)



Kapcsolódó cikkek