2015 január 27.

Női világliga: Meggyőző siker a franciák ellen

Női válogatottunk megszerezte első győzelmét a világliga csoportjában. A harmadik fordulóban a franciákat verte a csapat Győrben, így versenyben maradt a továbbjutó helyekért.

Fotó: Vizipolo.hu/Archív

Fotó: Vizipolo.hu/Archív

A magyar válogatottnak a franciák elleni találkozó előtt nem sok babár termett a világliga csoportjában. Az oroszok ellen ötméteresek után maradt alul a csapat, még az olaszokkal szemben – rendes játékidőben – vereség lett a mérkőzés vége. Így itt volt az idő, hogy javítson a Merész András vezette női válogatott a franciákkal szemben.

A mérkőzés helyszíne különleges volt, hiszen a pár hónapja átadott győri uszoda adott otthont a találkozónak. A szövetségi kapitány egy helyen változatott eredetileg kijelölt keretén, Kisteleki Dóra helyett,- aki megsérült – Csabai Dóra került a csapatba. A találkozó előtt Menczinger Katát a 100., még Takács Orsit a 250. válogatottsága alkalmából köszöntötték.

Érdekesség volt, hogy a franciáknál görög szövetségi kapitány ült a kispadon, mellette pedig Plézer János volt a másodedzője a csapatnak.

Nem kellett sokat várni az első gólunkra, rögtön Bujkának adtuk be, aki könyörtelenül használta ki helyzetét, bő egy perccel később Menczinger is betalált, 2-0. A negyed derekára Milliot szépített. Középről, pattintott lövést engedett el, ami Bolonyai fölött szállt a kapuba. A hajrában Csabai úszott meg, 3-1. A második negyedben Czigány Dóra góljának örülhettünk egészen az utolsó percekig, hiszen ez az egy gól született, hosszú percekig nem rezdültek a hálók. Csabai azonban a nagyszünetre beállította a közte hármat, előnyből talált be a SAS-behívóval érkezett center.

A harmadik nyolc percben rá tudott tenni a csapat még egy lapáttal. Négy gól is esett a francia kapuba, miközben csak kettő a miénkbe. Ezzel megnyugtató volt az előny az utolsó negyed előtt. A negyedik nyolc perc elején Takács már a második gólját lőtte. majd Menczinger növelte az előnyt hétgólosra. A hátralévő időben örömjátékot mutatott be a csapat, Gurisatti majd Czigány is betalált, sőt Csabai is a harmadik gólját lőtte, a franciáknak még egy szépségtapasz jutott, így a vége 14-5-ös magyar győzelem lett.

Világliga csoportmérkőzés, harmadik kör:

Magyarország – Franciaország 14 – 5 (3-2, 2-0, 4-2, 4-1)
Gólszerzők: Csabai 3, Czigány 3, Takács 2,  Menczinger 2, Gurisatti 2, Máté 1,  Bujka 1 illetve Clomes 2, Milliot 1, Tardy 1, Clerc 1

Csoportunk másik mérkőzésén, az oroszok hazai pályán tudtak nyerni az olasz csapat ellen, 11-8-ra.

A csoportunk állása:

1.  Oroszország 8 pont
2. Olaszország 6 pont
3. Magyarország 4 pont
4. Franciaország 0 pont

(Az első helyezett automatikusan kijut a Szuperdöntőbe,  még a két csoportból a legjobb csoportmásodik kvalifikálja magát)

A B csoportban:

Görögország – Spanyolország 10-7 (1-0, 3-4, 3-1, 3-2)
Hollandia – Németország 30-4 (8-1, 8-0, 7-2, 7-1)

1. Hollandia 3 – 9 pont
2. Görögország 6 pont
3. Spanyolország 3 pont
4. Németország 0 pont

Sz. B.



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek