2025 január 17.

Női világkupa: sima győzelemmel folytatta szereplését válogatottunk

A magyar válogatott 18-9-re nyert az izraeli csapat ellen pénteken a görögországi világkupa-selejtező 5-8. helyért zajló csoportküzdelmeinek első fordulójában.

MTI/Czeglédi Zsolt archív

Cseh Sándor együttese szombaton az olaszokkal, vasárnap a világbajnok amerikaiakkal találkozik. Ebből a négyesből az első kettő, valamint a torna első négy helyezettje jut a sorozat Szuperdöntőjébe.

Előzetesen kalkulálni lehetett a nagy különbségű magyar győzelmet, a két csapat között ugyanis jelentős a tudásbeli különbség.

Az izraelieknek támadásban ugyan voltak szép megoldásaik, különösképpen emberlelőnyben mutattak be jó figurákat, védekezésben azonban nem tudták felvenni a versenyt a magyarokkal, akik a második negyedben már hátul is maximális koncentráltsággal játszottak, és kapott gól nélkül hozták le a játékrészt.

A harmadik negyed elején többször is perceket állt a játék VAR-vizsgálatok miatt, ez érezhetően megzavarta a csapatokat, amelyek rendkívül sok hibával játszottak ebben a periódusban.

A kissé bizonytalan játékvezetés miatt a záró nyolc perc is igencsak elhúzódott, picit bele is fáradtak a küzdő felek. A hajrában az újonc Pogonyi Bíbor is megszerezte első góljait a nemzeti csapatban tétmeccsen, amelyet végül 18-9-re nyert meg a gárda.

Női világkupa, selejtező (Alexandrúpoli):

az 5-8. helyért:

Magyarország-Izrael 18-9 (6-4, 5-0, 3-3, 4-2)
a magyar csapat gólszerzői: Dobi 3, Aubéli, Rybanska, Sümegi, Keszthelyi, Pogonyi 2-2, Faragó, Hajdú, Dömsödi, Baksa, Leimeter 1-1