2014 augusztus 14.

Női Világkupa: Kínával játszik holnap a női válogatottunk az elődöntőért

Lezárultak a csoportmeccsek a Világkupán. Mára jutott meglepetés, hiszen a világ-, és Európa-bajnok spanyolok kikaptak az oroszoktól. Ami számunkra a legfontosabb, hogy holnap Kínával találkozunk az elődöntőbe jutásért.2014 noi vilagkupa05
A mai napon is női válogatottunk nyitotta meg a sort a Világkupán. A lányok ötgólos vereséget szenvedtek az amerikaiaktól, akik így csoportelsőként, veretlenül meneteltek be a legjobb nyolc közé, és Szingapúrral meccselnek majd.

A második mérkőzésen Ausztrália hozta a papírformát Dél-Afrika ellen, és 18 góllal győzött. A harmadik találkozón sem kellett izgulni hiszen a kínaiak huszonegy góllal voltak jobbak Szingapúrnál. A nap utolsó összecsapásán az oroszok nagy meglepetésre legyőzték a spanyolokat, de ez is kevés volt a csoport második helyéhez, hiszen még az első napon kikaptak a kínaiaktól, és így hiába a körbeverés a gruppettóban az auszikkal meccselnek. Ami pedig minket illet, a kínaiak jönnek, holnap a változatosság kedvéért ismét mi nyitjuk a sort 11 órától.

Női Világkupa, 3. játéknap (a csoportok zárótalálkozói):

Magyarország – Egyesült Államok 10-15 (2-4, 1-3, 4-5, 3-3)

Gólszerzők: Kisteleki 5, Keszthelyi 2, Szücs 1, Takács 1,  Menczinger 1 illetve Craig 3, Steffens 3, Neushul 2, Dries 2, Fattal 2,  Mathewson 1, Gilchrist 1, Seidemann 1

Gól/emberelőny: 2/7 illetve 4/12
Ötméteresek: 2/2 illetve 1/1

Ausztrália – Dél-Afrika 20-2 (4-0, 5-1, 5-0, 6-1)

Gólszerzők: McGhie 3, Baxter 3, Southern 3, Buckling 2, Arancini 2, Appel 2, Gofers, Knox 2, Bishop 1, illetve Wessels 1, Paley 1

Kína – Szingapúr 22-1 (5-0, 7-0, 5-0, 5-1)

Gólszerzők: J. Zhang 4, Tian 3, Yatin Sun 2, Chen 2, Yujun Sun 2, C. Zhang 2, Wang 2, Niu 1, Shong 1, Zhao 1, illetve Loke 1

Oroszország – Spanyolország 7-6 (2-1, 1-1, 2-2, 2-2)

Gólszerzők: Borisova 2, Prokofjeva 2, Iarondaykina 1, Kravchenko 1, Ivanova 1, illetve Espar 3, Tarrago 3

A holnapi negyeddöntők párosításai: (magyar idő szerint)

11:00 Kína (2A) – Magyarország (3B)

12:30 Spanyolország (1A) – Dél-Afrika (4B)

14:00 Szingapúr (4A) – USA (1B)

15:30 Oroszország (3A)- Ausztrália (2B)

A csoportok végeredményei:

A csoport:

1. Spanyolország 4 pont
2. Kína 4 pont
3. Oroszország 4 pont
4. Szingapúr 0 pont

B csoport:

1. USA 6 pont
2. Ausztrália 4 pont
3. Magyarország 2 pont
4. Dél-Afrika 0 pont

Fotó: Russel Mckinnon



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.