2015 június 28.

Női válogatott: Harmadik lett a csapat az utrechti tornán

A magyar női válogatott a harmadik helyen végzett a hollandiai felkészülési tornán. A lányok a torna záróanpján a kínaiaktól szenvedtek egygólos vereséget.

noi valogatott magyar-orosz02MTI

Egy gólon múlt a csajok Kína elleni mérkőzése. Az utolsó negyed döntött, mikor 2-3-ra buktuk el az etapot. A női válogatott keddtől Hajdúszoboszlón folytatja a felkészülést, majd jövő héten Debrecenben játszik szintén a kínaiakkal egy mérkőzést, sőt a kazanyi vb nyitómeccse is a két válogatotté lesz.

„Ma voltam a legkevésbé elégedett a játékkal – mondta Merész András az mvlsz.hu-nak. – Az első negyed teljesen rendben volt, ám utána jöttek a rossz passzok, sok elvesztegetett emberelőnyös helyzet, amelyekből aztán mi kaptunk gólokat. Tetézte a bajt, hogy három potyát is beszedtünk. Láttam szép dolgokat is, ám sajnos többségben voltak a hibák. Érdekes, a szoros védekezésünkre nem lehetett panasz, pedig borzasztóan erős a centerük. A védekezést amúgy ezúttal is váltogattuk, kíváncsiak voltunk a reakciókra. Nyilvánvalóan ők is elemeznek bennünket, mondani sem kell, mi sem játszottuk ki az összes kártyánkat.”

Felkészülési mérkőzés (Utrecht, Hollandia):

Magyarország–Kína 8–9 (4–3, 0–1, 2–2, 2–3)
A magyar gólszerzők: Keszthelyi R. 2, Bujka B. 2, Czigány D. 1, Antal D. 1, Kisteleki H. 1, Takács O. 1

Hollandia–Görögország 11-10 (4-0, 2-5, 3-1, 2-4)

A torna végeredménye:

1. Hollandia 9 pont
2. Kína 6 pont
3. Magyarország 3 pont
4. Görögország 0 pont

Sz. B.



Kapcsolódó cikkek