2016 április 12.

Női válogatott: Győzelem Hollandiában

A világliga 5. fordulójában női válogatottunk Dordrecht városában legyőzte Hollandiát. Bíró Attila csapata két góllal is jobb volt a tulipánosoknál.

Budapest, 2016. március 15. Kasó Orsolya véd a Magyarország - Kanada nõi vízilabda felkészülési mérkõzésen, a budapesti Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 2016. március 15-én. MTI Fotó: Kovács Tamás

Győzelem Hollandia ellen (MTI Fotó: Kovács Tamás/archív)

Nem éppen a legjobb napjait éli a holland vízilabda. A női válogatott nem jutott ki az olimpiára, pedig otthon, Goudában rendezték meg a selejtezőt. Majd a hétvégén véget ért trieszti tornán a férfiak sem harcolták ki a riói részvételt.

Azonban Arno Havenga csapatának van még esélye kivívnia a világliga szuperdöntőt, ehhez minél jobban kell(ene) szerepelni a selejtezős csoportban. Az ötödik körben itt volt a lehetőség, hogy az első helyét bebiztosítsa az együttes, de az Európa-bajnok magyar válogatott volt az ellenfél.

A mérkőzésen végig pariban volt a kontinenstornához képest öt helyen is kicserélődött Bíró-csapat. Az első negyed 1-1-es eredményt hozott, míg a forduláskor már egygólos hátrányban volt válogatottunk 3-4. A folytatás jól alakult, hiszen Tóth Ildi góljával már meg is fordítottuk a meccset, 5-4-re. A folytatásban még egyenlítettek a hollandok, de a záróakkordot ismét előnnyel kezdhettünk meg, hiszen a hajrában ismét megszereztük a vezetést. A záróakkord Szilágyi már kettőre növelte a különbséget, majd volt már három is közte, 8-5. Az utolsó percekben feljebb zárkózott Hollandia, Van der Sloot és Megens révén, de egyenlíteni nem sikerült, a vége 9-7-es magyar győzelem.

Az 5. forduló eredmények (április 12., kedd):

Hollandia–Magyarország 7-9 (1-1, 3-2, 1-3, 2-3)
Gólszerzők: Megens 3, van der Sloot 2, Genee 2 ill. Tóth 2, Szilágyi 2, Kisteleki 1, Szücs 1, Takács 1, Keszthelyi 1, Gurisatti 1

További mérkőzések: 

Franciaország–Olaszország 5-10 (2-2 1-2 1-3 1-3)
Görögország–Oroszország 15-9 (2-2, 4-2, 5-1, 4-4)
Spanyolország–Németország 21-2  (7-0, 5-1, 3-0, 6-1)

Az A-csoport állása:
1. Hollandia 12 pont
2. Olaszország 10 pont
3. Magyarország 8 pont
4. Franciaország 0 pont

A B-csoport állása:
1. Spanyolország 14 pont
2. Oroszország 9 pont
3. Görögország 7 pont
4. Németország 0 pont



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek