2015 március 30.

Női Ob I.: Négyen pályáznak két helyre

Holnaptól már az elődöntőbe jutásért játszanak a lányok a női Ob I-ben. Még két hely kiadó a legjobb négy között, amelyre viszont négyen pályáznak…

noi valogatott magyar-orosz02MTI
Megkezdődik a női OB I véghajrája is. Az UVSE-Centrál és a Szentes a középszakaszban kivívta, hogy ott legyen az elődöntőben, hiszen előbbi az első lett – toronymagasan -, utóbbi pedig második. Viszont a Dunaújvárosnak, a Szegednek, a BVSC-nek és az Egernek csatáznia kell a kiadó két helyért.

Az újvárosiak a Szeged elleni meccs fő esélyesei, ennek megfelelően nyiltakozott Barna Edina: – Semmiképpen nem szabad azt gondolnunk, hogy a Szeged ellen fél kézzel és csukott szemmel is nyerni tudunk. Aktuális ellenfelünk megmutatta már többször is, hogy képes igen megnehezíteni a másik csapat dolgát, így tudnunk kell nekünk is a helyén kezelni a dolgokat. Mihi is rengetegszer elmondta, hogy nincs okunk elbízni magunkat, és most is maximálisan oda kell tenni az asztalra, amink van. Tévés mérkőzésről van szó, ami szintén nagyot dobhat a Tisza-partiak játékán, így tényleg végig koncentrálnunk kell. Magabiztosan, több góllal szeretnénk behúzni a holnapi találkozót és a pénteki visszavágót is, ami azért nem ígérkezik könnyű feladatnak. Jó játékosok vízilabdáznak a másik oldalon is, amit szintén szem előtt kell tartani. A célunk viszont egyértelműen a négybe jutás, és ott a legjobban szerepelni. A bajnokságban megmutattuk már, hogy a Szentest is meg tudjuk verni, és az UVSE-t is mindig nagy csatára késztettük. A másik kettesből még nem tudni, ki jut majd be a legjobb négybe, ám mind az Eger, mind a BVSC ellen jók a statisztikáik. Igaz ezeket nem szabad alapul venni a folytatásban, ám ha fenn tudjuk tartani a koncentrációt és a figyelmet, akkor egyik találkozóról sem szégyenkezve vonulunk majd le. – fejezte be a dfve.eu-nak.

A másik párharcban a BVSC hazai pályán kezd az Egerrrel. A találkozón minden bizonnyal vízbe száll a vasutasok egyik ásza, a válogatott kiválósága, Kisteleki Dóra, így jócskán megnőttek a hazaiak esélyei.

A holnapi találkozók közül a Dunaújváros – Szeged összecsapást a Digi Sport közvetíti 17:30-tól

Női bajnokság, rájátszás (elődöntőbe jutásért):

Március 31., kedd:

18:30 Dunaújvárosi FVE –Szeged VNE (Digi Sport, élő)

20:30 BVSC-Wáberer – ZF-Eger-EKF

(A második találkozókat április 2-án rendezik.)

7-10. helyig

Március 31., kedd:

18:30 UVSE – ASI DSE

19:45 Kópé ÚVSE – KESI



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek