2015 március 07.

Női OB I: Menetel a címvédő

A női Ob I-ben a BVSC idegenben nem tudott csodát tenni, a Kisteleki Dórát még mindig nékülöző együttes két góllal kapott ki a Szentestől, így távolodni látszik a dobogós helyek valamelyike a középszakaszban.

szentes noi

Bujka Barbara visszatért és háromszor is eredményes volt!

Jól tartotta magát a BVSC az egész meccsen, hiszen a címvédő csak az utolsó negyedben tudta eldönteni a találkozót egy 3-1-es etappal, és végül lett 8-6 a találkozó vége. A Kurca-partiaknál már játszott a sérüléséből felépülő Bujka Barbara három találatot is jegyzett, a másik oldalon Leimeter mattolta kétszer Bolonyait.

Az UVSE vezeti továbbra is a felsőházat 21 ponttal, második a Szentes három pont hátránnyal, harmadik pedig a Dunaújváros 15 egységgel. A negyedik pozícióban a vasutasok tanyáznak 9 ponttal.

Női OB I., 8. forduló, középszakasz (felsőház):

Hungerit-Szentes–BVSC-Wáberer Hungária-Zugló 8–6 (1–1, 2–1, 2–3, 3–1)

Szentes: Bolonyai – Gémes, van der Sloot 2, Pengő, Hevesi 1, Bujka 3, Miskolczi 1. Csere: Győri, Farkas T., Pócsi, Kádár, Rácz D., Kövér-Kiss 1. Vezetőedző: Tóth László

BVSC: Doroszlai – Illés H. 1, Farkas K., Takács O., Gyöngyössy A., Kele, Leimeter 2. Csere: Varga Viktória 2, Oravecz, Tamás V., Dauda, Máté 1. Vezetőedző: Petrovics Mátyás

Gól/emberelőny: 2/10, ill. 2/6
Gól/ötméteres: 2/2, ill. 1/3

További, mai program:

17:00 ZF-Eger-EKF–Dunaújvárosi Főiskola
19:00 Szegedi VNE–UVSE-Centrál



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek