2015 október 18.

Női Ob I: Menetel a BVSC

Nagy meccsen győzött hazai pályán a BVSC a Dunaújváros ellen. A zuglóiak mérlege továbbra is hibátlan. A másik mérkőzésen az Eger megszerezte első sikerét.

BVSC noi 2014-2015

Otthon szerezte meg a három pontot a BVSC a Dunaújváros ellen. Illés négy góllal vette ki a sikerből a részét. Az EGer a szezonban elsőzör tudott nyerni. Hazai pályán simázta le a Szegedet. A forduló másik rangadóját az UVSE simán győzött.

A-csoport

BVSC-Zugló-Diapolo–Dunaújvárosi Főiskola Maarsk Graphics 8–6 (0–1, 5–4, 2–0, 1–1)
Gólszerzők: Illés 4, Kisteleki D., Takács O., Sikter, Leimeter, ill. Somhegyi 2, Szilágyi 2, Gurisatti, Ziegler

Petrovics Mátyás, a BVSC weboldalának: Az első rangadónkra nem készültünk jó előjelekkel, Takács Orsi és Kisteleki Dóri sem volt egészséges a héten. Így pénteken este tudtunk csak kompletten gyakorolni, mégis- úgy érzem- sikerült jól felkészülni ellenfelünkből. Ezt aztán igazán a második negyedtől sikerült bemutatnunk, mert az elsőben még kissé kapkodóan játszottunk elöl. Egy viszont működött ekkor is és mindvégig: a védekezésünk. Akkor is így gondolom, ha a kapott góljainkból szerintem hármat kicsit ajándékba adtunk. De a 6 kapott gól összességében vállalható! Ehhez nagyon sok akarat, jó emberelosztások, parádés kapusteljesítmény és sok blokk is kellett. A harmadik negyed végig és a záró periódus első 3- 4 perce volt a kulcs. Előbbiben megragadtuk a meccs vezérfonalát, utóbbiban pedig egy nagyon nehéz időszakban nem engedtük ki a kezünkből azt. A döntő pillanatban pedig volt türelmünk belőni úgy egy fòrt, ahogy elterveztük, ezzel lezárva a meccset.
Fontos siker volt egy nagyon erős és kiváló csapat ellen, egy remek meccsen. Építjük magunkat tovább, a feladataink száma nem csökkent. Bravó Lányok!

ZF-Eger-EKF–Szegedi Vízmű-Taylor&Nash-Szegedi Egyetem 12–3 (3–0, 2–1, 4–0, 3–2)
Gólszerzők: Ráski 3, Pócsi 3, Zajácz, Szeredi, Jenes, Czigány, Miklós R., Veréb, ill. Miklós D., Dalmády Sz., Lengyel A.,

korábban játszották:

Hungerit Szentes – UVSE 4 -10 (1-2, 1-6, 1-2, 1-0)
Gólszerzők: Bujka 2, Gémes 1, Farkas 1 ill. Keszthelyi 3, Antal 2, Kisteleki 2, Szücs 2, Csabai 1

Tabella:

1. BVSC-Zugló Diapolo 9 pont
2. UVSE 6 pont
3. Dunaújváros 3 pont
4. Hungerit Szentes 3 pont
5. ZF-Eger 3 pont
6. Szeged 0 pont

B csoport
UVSE-Margitsziget–Kópé-ÚVSE 14–12 (3–4, 6–0, 3–3, 2–5)
Gólszerzők: Ádám 4, Mucsy 2, Pap M. 2, Gyárfás 2, Bicskei 2, Kiss E., Faragó K., ill. Muzsnay 5, Ármai 3, Rajkort 2, Miló Sidló, Korényi

Kecskemét – TVSE (elmaradt)

Sz. B.



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek