2016 október 01.

Női Ob I: Jobb volt a Szentes

Egy sokáig emlékezetes meccsen, öt góllal győzött a Szentes az Eger ellen a női Ob I nyitányán.

szentesi_uszoda

Mindkét szakvezetőnek emlékezetes marad a mai nap, hiszen mind Ifj. Tóth Gyulának, mind pedig Biros Péternek ez volt a debütálása edzőként. Jelentősen kicserélődött a Szentes és az Eger a nyáron, mindkét gárdát a fiatalság jellemezte, bár a hazaiaknál több volt a rutinos játékos.

Rögtön az első támadásból megszerezte már a vezetést a Szentes. Hevesi harcolt ki egy ötöst, amit Kövér-Kis értékesített, 1-0. Alig telt el egy perc, mikor Ráski állhatott az ötméteres vonalra, és ki is egyenlített, 1-1. Egészen a hajráig nem esett gól, ekkor Hevesi előnyből talált be, majd Farkas is fórból volt eredményes, 3-1. A második nyolc percben rátettek egy lapáttal a hazaiak, 4-1-re is hozták ezt az etapot, így 7-2 állt az eredményjelzőn. A harmadik negyedben nagyon sok volt a hiba, így egy-egy találatot láthatott a nagyérdemű. Az utolsó negyedben “örömjáték” alakult ki a vízbe, hat-hat gól is esett. Emlékezetes találatok szereztek a csapatok, Tóth Csenge az egyik még Rebecca Parkes a másik oldalon remekelt, így 14-9-es szentesi siker lett a vége.

Női Ob I, első forduló: 

Hungerit Szentes – ZF-Eger EKE 14-9 (3-1, 4-1, 1-1, 6-6)

Szentes: Lekrinszki – Hevesi 3, Farkas T. 3, Mihály K. 2, Tóth Cs. 1, Urvári L., Kövér-Kiss 4. Cs.: Füsti Molnár – Szabó K., Brávik F. 1, Makai E., Kozár R., Lantos. Edző: Ifj. Tóth Gyula.

Eger: Horváth A. – Pap M., Molnár D., Kékesi, Ráski 2, Parkes 3, Miklós R. 2. Cs.: Hornyák S., Jenes, Puskás Á. 1, Kocsis Sz., Szűcsné Fekete, Tóth A. 1. Edzők: Biros Péter, Kelemen Attila.

Ifj. Tóth Gyula, a Szentes vezetőedzője: Az első két negyed eldöntötte a mérkőzést. A negyedik negyedben pedig az összes fiatal játéklehetőséget kapott. A hibák számát le kell csökkentnünk.

Biros Péter, az Eger vezetőedzője: Fel kell venni a ritmust, ez nem a serdülő és az ifi szint. Kicsit rémülten vízilabdáztunk az elején. Ennyi fiatalnak ez egy jó alap, be tudjuk kalibrálni, hogy mi működött és mi nem. Megyünk tovább. Többet vártam nyilván, nem lehet eljönni, egy meccsre, hogy nem akarsz nyerni.

További mérkőzések: (október 1.)

UVSE-Szegedi Vízmű Taylor&Nash Universitas 11-7 (2-2, 1-1, 3-3, 5-1)
Gólszerzők: Keszthelyi 4, Csabai 2, van der Sloot 1, Szücs 1, Hertzka 1, Kövesdi 1, Kuna 1, illetve Gémes 2, Kádár 2, Lengyel Dorottya 1, Lengyel Dominika 1, Tóth P.

Dunaújvárosi Főiskola-Maarsk Graphics-RacioNet-Honvéd 20-7 (3-3, 5-1, 6-1, 6-2)
Gólszerzők: Gurisatti 5, Menczinger 4, Szilágyi D. 3, Vályi V. 2, Vályi F. 2, Mchunu 2, Horváth B. 1, Brezovszki 1, illetve Illés H. 3, Muzsnay 2, Szűcs 1, Peresztegi Nagy 1

BVSC-Zugló-Diapolo-Tatabányai VSE 16-1 (4-1, 5-0, 2-0, 5-0)
Gólszerzők: Kisteleki D. 3, Crittenden 3, Leimeter 3, Gyöngyössy 2, Koncz 2, Máté 2, Pócsi, illetve Bóta-Tóth 1



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek