Női OB I.: fontos győzelmet aratott a BVSC
A vasutasok a Dunaújvárost győzték le.
Két góllal nyert a BVSC hazai pályán a Dunaújváros ellen. A mérkőzést jól kezdte a vasutas együttes, hiszen 4-1-re elhúztak. A vége 13-11-lett.
Béres Gergely a meccs után elmondta: Szeretnék gratulálni mind a két csapatnak. Egy varázsmérkőzést játszottunk. Nagyon szeretnék gratulálni a lányoknak, mert ez a harmadik ilyen ki-ki mérkőzésünk, amit játszottunk, és mind a háromból győztesként kerültünk ki. Úgyhogy tényleg azt mondom, hogy egy igazi csapatteljesítmény volt. Mindenki hozzátette a magáét, úgyhogy gratulálok a lányoknak. Úgy gondolom, egy fontos három pontot szereztünk.
Sike József a mérkőzés után hangsúlyozta: Sajnos ma mi közepesen játszottunk, ezért ki is kaptunk, néztem a számokat. Az emberelőnyös játékunk az eléggé hitehagyott volt, pedig azt gyakoroltuk a legtöbbet. Gratulálunk a BVSC-nek. Ez a bajnokság majd májusban, ők még hozzánk remélem visszajönnek, majd májusban kell jól játszani nekünk, még sok feladatunk van, hogy jók legyünk. Köszönöm szépen. Szerintem a mérkőzést nagyon rosszul kezdtük.
Ami a további eredményeket illeti, a Fradi, az UVSE simán győzött, az Eger és a Győr is begyűjtötte a három egységet.
Női OB I., 3. forduló, eredmények:
BVSC-DFVE 13-11 (4-1, 3-5, 3-1, 3-4)
Szentes – UVSE 6-22 (3-7, 1-6, 1-6, 1-3)
Szeged – FTC 3-19 (0-4, 2-6, 0-5, 1-4)
III. Kerület – Eger 12-16 (4-3, 3-4, 1-5, 4-4)
Győr – KSI 13-7 (4-1, 2-2, 3-3, 4-1)
Az élmezőny:
1. UVSE 9 pont (3 mérkőzésből)
2. Eger 9 pont (3 mérkőzésből)
3. BVSC 9 pont (3 mérkőzésből)
4. FTC 6 pont (2 mérkőzésből)