2014 november 08.

Női Ob I.: A végén lett izgalmas a rangadó – Az UVSE elhozta a három pontot a Szőnyi útról

Sok izgalmat hozott a 4. forduló rangadója a női Ob I-ben. A BVSC – UVSE-Centrál találkozó “csak” a végén lett nyílt, de akkor nagyon, a vasutasok mínusz négyről jöttek visssza a meccsbe, azonban kikaptak a liláktól…

2014-2015 UVSE noi

Két veretlen csapat találkozott a negyedik fordulóban a női pontvadászatban. Örömmel láttuk, hogy immár nemcsak a férfi, de a női meccsen is mennyien vannak.

A vendégek kezdték jobban a mérkőzést, Tóth, Kövesdi és Csabai vezetésével már 3-0-ra is elhúztak, mikor Takács szépített azonban Kisteleki Hanna visszaállította a közte hármat. A második nyolc percben a BVSC-nek sikerült feljönnie kettőre, Kisteleki Dóra volt eredményes megúszásból, de eztán jött két vendég gól és már a nagyszünetben 6-2 volt a vendégeknek.

2014-2015 UVSE noi2

A harmadik nyolc percben a hazaiak mestere, Petrovics Mátyás kapust cserélt, ezzel stabilabbak lettek a hazaiak hátul, de így sem tudtak zárkózni ellenfelükre. Az utolsó negyedben aztán beindult a zuglói együttes, Máté Zsuzsanna duplázott emberelőnyből, majd Varga Viktória révén csak egy volt közte. A hajrában azonban mindkét együttes hibázott, így maradt a közte egy és 8-7-re győzött az UVSE.

 

Női OB I., 4. forduló, eredmények:

BVSC – UVSE-Centrál 7 – 8 (1-4, 1-2, 2-2, 3-0)
Gólszerzők: Takács Orsolya 2, Varga Viktória 2, Máté Zsuzsanna 2, Kisteleki Dóra 1 illetve Kisteleki Hanna 3, Keszthelyi Rita 1, Kövesdi Vivien 1, Tóth Ildikó 1, Csabai Dóra 1, Szücs Gabriella 1

Gól/Büntetődobás: 0/0 illetve 0/0
Gól/Emberelőnyből: 3/9 illetve    1/4

Petrovics Mátyás, a BVSC edzője: Az elején nagyon bátortalanok voltunk, 0-3-ról nem lehet elkezdeni egy mérkőzést. Azt igazoltuk, hogy mind fizikálisan, mind mentálisan rendbe vagyunk, hiszen szépen feljöttünk. Gratulálok a csapatomnak és az UVSE együttesének is, kiváló csapattal mérkőztünk ma meg.

Áts Bertalan, az UVSE trénere: Az első két negyedben minden úgy alakult, ahogy azt elterveztük. Védekezésben és támadásban is a megbeszéltek szerint zajlott minden. A nagyszünet után a azonban elkezdtük hibázni, és ennek eredményeként szoros lett a találkozó, ennek ellenére úgy gondolom végig kézben tartottuk a találkozót.

UVSE – ZF-Eger 5 – 20 (0-6, 1-5, 0-6, 4-3)
Gólszerzők: Kiss Eszter Lara 2, Gerendás Matilda 2, Varju Dorottya 1 illetve Ráski Lilla 6, Takács Vivien 5, Czigány Dóra 4, Zajácz Hanna 2, Miklós Réka 1, Szeredi Krisztina 1, Virág Priscilla 1

Kópé UVSE – Szeged VNE 4 – 18 (2-5, 1-3, 0-4, 1-6)
Gólszerzők: Koncz Laura Hanna 2, Gazdag Erika 1, Szűcs Petra 1 illetve Somhegyi Noémi 6, Lengyel Anett 3, Dr. Dalmády Petra 3, Dalmády Szandra Dr. 3, Veréb Alexandra 1, Árkosy Lilla 1, Lengyel Dominika 1

ASI DSE – Dunaújváros 3 – 22 (0-8, 2-5, 1-3, 0-6)
Gólszerzők: Kocsis Szabina Gabriella 2, Bodócs Blanka 1 illetve Slagter Carolina Hendrika 6, Gurisatti Gréta 5, Menczinger Kata 4, Vályi Vanda 3, Horváth Brigitta 1, Ziegler Diána 1, Mchunu Hlengiwe 1, Brezovszki Gerda 1

KESI – Hungerit Szentes 3  – 25 (0-7, 1-6, 0-7, 2-5)
Gólszerzők: Szabó Vivien 2, Vavrek Zsanett 1 illetve Bujka Barbara 9, Hevesi Anita 4, Miskolczi Ibolya Kitti 4, Catharina Hendrica Van Der Sloot 4, Pengő Nikolett 2, Pócsi Bianka 1, Tóth Csenge 1

[table caption=”Tabella” width=”500″ colwidth=”20|20|20|20|20|20|20|20″ colalign=”center|center|center|center|center|center|center|center”]
H.,Csapat,Mérkőzés,Győzelem,Döntetlen,Vereség,Gólkülönbség,Pont,
1.,UVSE-Centrál, 4,4,0,0,74,12
2.,Hungerit Szentes, 4,4,0,0,73,12
3.,Dunaújváros, 5,4,0,1,60,12
4.,ZF-Eger, 4,3,0,1,49,9
5.,BVSC-Zugló, 4,3,0,1,28,9
6.,Szeged VNE, 4,2,0,2,15,6
7.,KESI, 5,1,0,4,-73,3
8.,UVSE, 4,0,0,4,-62,0
9.,KÓPÉ UVSE, 4,0,0,4,-65,0
10.,ASI DSE, 4,0,0,4,-99,0
[/table]

Sz. B.



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek