2020 szeptember 07.

Női Magyar Kupa, elődöntő: biztos UVSE-siker

Az elejét megnyomták Keszthelyiék a BVSC elleni mérkőzésnek. A másik elődöntőben pedig a címvédő könnyedén jutott a fináléba.

Elkezdte az UVSE a meccset, hiszen 2-2 után 4-0-ás első negyedet produkált. A második nyolc percben még rátette egy lapáttal így már tetemesnek mondható 8-3-at mutatott az eredményjelző a félidőben.

A fordulás után mintha kezdett volna éledezni a BVSC. Farkas és Mészáros góljaira csak Rybanska tudott válaszolni, 9-5. A záróetapban gólparádét láthatott a közönség, hiszen kilenc találat is esett, amiből Petrovics Mátyás csapata jött ki jobban, de ez is csak a szépségtapaszra volt elég, 13-10.

Az UVSE így elsőként jutott a holnapi fináléba.

A másik elődöntőben a Dunaújváros címvédőhöz méltóan kezdett, hiszen az első negyedet 2-0-ra, a másodikat pedig 2-1-re nyerte. A Fradi be volt oltva gól ellen, jól mutatja ezt, hogy csak egyetlen találatot szereztek tizenhat perc alatt, 4-1. A fordulás után sem talált magára a zöld-fehér együttes, hiszen Mahieu és Gurisatti góljára csak Muzsnay tudott válaszolni, 6-2. Az utolsó negyedben már csak az eredmény számszerűsége volt a kérdés, végül 9-5-re győzött az Újváros.

A holnapi finálét így az UVSE és a címvédő Dunaújváros játssza.

Női Magyar Kupa elődöntő (helyszín: Hajós uszoda):

Szeptember 7., hétfő:

UVSE Hunguest Hotels-BVSC-Zugló 13-10 (6-2, 2-1, 1-2, 4-5)
Gólszerzők: Keszthelyi-Nagy 3, Antal 2, Aubéli 2, Parkes 2, Baksa 1, Faragó 1, Rybanska 1, Peresztegi Nagy 1 ill. Gémes 3, Farkas 3, Takács 2, Mészáros 1, Leimeter 1

Dunaújváros – FTC 9-5 (2-0, 2-1, 2-1, 3-3)
Gólszerzők: Garda 3, Gurisatti 3, Szilágyi 1, Horváth 1, Mahieu 1 ill. Vályi 2, Pőcze 1, Muzsnay 1, Tóth Csabai 1

Az 5-10. helyért:

ZF-Eger-Szegedi NVE 17-13 (6-1, 5-4, 3-2, 3-6)
III. kerületi TVE-Hungerit-Szentes 6-15 (0-4, 1-3, 3-3, 2-5)

2020. szeptember 8., kedd:
10.00 Tatabánya-Budapesti Honvéd

A holnapi nap esti programja: 

17.30 BVSC-Zugló-FTC (bronzmérkőzés)

19.00 UVSE – Dunaújváros (döntő)

 



Kapcsolódó cikkek