2015 november 20.

Női Euroliga: Szerencsétlen sorsolás – Íme, a csoportok

Tizenhét együttes indul az Euroligában idén. A csapatok között ott van az UVSE és a Szentes is. A csoportok  sorsolásnál azonban nem nekünk kedvezett a szerencse…

Gémes Anett Alexa; Kuna Szonja

 

A LEN megtartotta az Euroliga első körének sorsolását. A nyitány februárban lesz az Eb után, de már lehet készülni az ellenfelekből.

A szervezet négy négyes, és egy ötös gruppettóba sorolta be az együtteseket. Idén két magyar együttes fogja képviselni hazánkat: az UVSE és a Szentes. Mindkét csapatot a B-jelű négyesbe sorsolták, így február elején – vélhetőleg a Hajósban – láthatjuk őket egymás ellen. Ahogy a Crvena Zvezdát és a Volgográdot is köszönthetjük Budapesten.

Érdekesség, hogy két olasz együttest is egymás mellé sorsoltak, bár így az egyeneskieses szakaszban, ha továbbjutnak, nem kerülhetnek össze. Üde színfoltja lehet a Porto és a gibraltári Otter is a sorozatnak. Sőt, a portugál együttes rendezője is lesz a C-csoportnak.

A csoportokból a legjobb kettő együttes jut tovább.

Euroliga, 1. forduló (2016. február 5-7.)

A-csoport (helyszín):
Sant Andreu (spanyol), Uralochka (orosz), Kinef Kirishi (orosz),Bayer Uerdingen (német)

B-csoport (Budapest):
UVSE, Hungerit Szentes, Crvena Zvezda (szerb), Spartak Volgograd (orosz)

C-csoport (porto):
Club Fluvial Portuense (portugál), Olympiakosz (görög), Vouliagmeni (görög), London Otter (gibraltár), Plebiscito Padova (olasz).

D-csoport (Lille):
Lille (francia), Sabadell (spanyol), Matarò (spanyol), Despar Messina (olasz).



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek