2016 február 26.

Női Euroliga: Helytállt a Szentes, de nem jutott tovább

A Szentes mindent megtett a Sabadell ellen, de ötgólos hátránya megmaradt a Kurca-partiaknak. A 11-11-es döntetlen azt is jelenti, hogy Bujkáék a LEN-kupában folytatják.

szentes noi

Ötgólos hátrányba került Spanyolországban a Szentes, így adott volt a Kurca-partiak előtt a feladat.

A mérkőzés elején rögtön védett egyet Bolonyai majd egy előny váltottunk gólra Gémes révén, 1-0. Sőt, ismét a szentesi játékos volt eredményes, a szélről már a másodikját lőtte, 2-0. A válaszok azonban nem késtek. Maica Garcia fórból szépített, majd egy lefordulásból egyenlített is az ellenfél, 2-2. Miskolczi a hajrára ismét megszerezte a vezetést, Bujka Barbara pedig rátett egy lapáttal, így 4-2 volt az első negyed végén. A második nyolc percben hamar kiegyenlített a spanyol együttes, így kezdődhetett minden előről. Szerencsére Miskolczi és Farkas a helyén volt, és értékesítette a kínálkozó lehetőségeket. A hátralévő időben maradt a közte kettő, így 6-4-es vezetésről várhattuk a folytatást.

A fordulás után nagy erőket mozgósított a Sabadell, aminek az eredménye fordítás lett. Pareja vezérletével, 8-9 állt az eredményjelzőn. A negyedik negyedben már kétgólos volt a vendég előny, hiszen Anna Espar értékesített egy fórt. Ezek után a Szentes visszajött a meccsbe. Bujka Barbara hármat is szórt, ezzel 11-10 volt már ide. A végén azonban jött egy spanyol előny, amit belőttek, így 11-11 lett a vége.

A Szentes a LEN-Kupában folytatja.

Női Euroliga, negyeddöntő, visszavágó: 

Hungerit Szentes – Sabadell 11-11 (4-2, 3-3, 1-4, 3–2)
Gólszerzők: Bujka 5, Miskolczi 3, Gémes 2, Farkas 1, ill. Garcia 4, Domenech 2, Pareja 2, A. Espar 1, Ortiz 1, Forca 1

Tóth László a Szentes vezetőedzője:  Nagyon jól kezdtünk. A remény az mindig megvan, de a világ egyik legjobb csapatával játszottunk. Meg kellett volna nyerni, a meccset az jobb lett volna. Rengeteg néző kijött, láttak egy jó meccset, ami az egyik kívánságom volt. A lányok mindent megtettek, erőn felül teljesítettek. Fantasztikus egyéni teljesítményekkel átvettük a vezetést, de a végén már nem volt erőnk kivédekezni a hátrányt. Reméljük, hazai közönség előtt tudunk a LEN Kupában is játszani. Tavaly a negyedikek lettünk, idén bízom benne, hogy döntőt tudunk játszani.

Szombaton játsszák:

16.00 Uralocska–Olympiakosz Pireusz (első mérkőzésen: 10–13)

14.00 Kinef Kirishi –Vuliagmeni – (első mérkőzésen: 10–9)

17.15 UVSE–CN Mataro (tv: Digi Sport2) – (az első mérkőzésen: 7–7)



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek