2026 február 06.

Női Eb – Tiba Panna: most kovácsolódtunk össze igazi csapattá

A döntőben négy társához hasonlóan két gólt szerző Tiba Panna szerint csapattá érett a magyar válogatott, amely a funchali Európa-bajnokság döntőjében 10-10-es eredmény után ötméteresekkel 15-13-ra alulmaradt a címvédő hollandokkal szemben.

MTI/Szigetváry Zsolt

Egyetértett abban Cseh Sándor szövetségi kapitánnyal, hogy el kellett volna kerülniük az utolsó negyedben kapott gyors gólokat.

„A kapufától nem kaphatunk gólokat. Ezen kell javítani a jövőben” – mondta az MTI-nek a döntő után.

A válogatott egymás után három finálét játszott, tavaly a világkupában és a világbajnokságon is döntős volt, azokon a görögöktől kapott ki, ezúttal pedig már nagyon közel volt a győzelem.

„Szerintem eddig is topszinten játszottunk, nyilván voltak hullámvölgyeink, de most kovácsolódtunk össze igazi csapattá, ebből merítve pedig a jövőben bármire képesek lehetünk”.

Az ugyancsak kétgólos Varró Eszter úgy érezte, hasonló iramú volt a mérkőzés, mint a középdöntőbeli, amikor 5-4-re kaptak ki.

„Most sem maradtunk alul, sem úszásban, sem fizikálisan. A gyors gólok talán elkerülhetők lettek volna. Úgy gondolom, amiben előreléptünk, az a bátorság. Ma sokkal bátrabbak voltunk, ez látszik is az eredményen” – mondta, és elárulta, az ötméteresek előtt arra gondolt, hogy ezt a csapatot nem cserélné le semelyikre.

„Az ötméterspárbaj nem igazán a vízilabdáról szólt. Az én fejemben az volt, hogy hálás vagyok, hogy itt lehetek” – mondta, hozzátéve, hogy úgy érezte, az egész mérkőzésen flow-ban játszott.

(MTI-vizipolo.hu)



Kapcsolódó cikkek