Döntős női válogatottunk az Eb-n!
Öt góllal legyőzte Bíró Attila csapata az olasz válogatott a belgrádi Eb elődöntőjében. A mérkőzésen a kapusteljesítmény és a védekezés kifogástalan volt, ahogy a támadójáték is. A fináléban Hollandia vár a csapatra.
Nem is olyan régen, az Univer Kupán futott össze a két válogatott, akkor győztünk a taljánok ellen. Most hasonlóan kezdtünk Keszthelyi ütemtelenül lőtt Gorlero kapujába, majd Kisteleki úszott meg, aki a rövidbe pattintott, 2-0. Hátul Gangl jól zárt, két-három bravúros védése is volt. Az első negyed vége felé Garibotti akcióból megszerezte az olaszok első gólját, 2-1. A második nyolc perc elején Illés parádézott, kettőt is lőtt, majd Garibotti ismét visszaállította a közte kettőt. A folytatásban is tartottuk előnyünket, így 5-3-ról várhattunk a harmadik nyolc percet.
A fordulás után csak egy csapat volt csak a vízben, az pedig a magyar volt. Nagyon pontosan védekeztünk és támadásaink is ültek. Czigány távolról volt eredményes, míg Keszthelyi és Illés is villant, így ötgólos előnyről, 8-3-ról várhattuk az utolsó negyedet. A záróakkordban Garibotti szépített, de Bujka Barbara tudott rá válaszolni. A hajrában még egy-egy gól esett, így 10-5-re győztünk.
Holnap Hollandiával játszik a csapat az Eb döntőjében (20.15-től). Legutóbb 2001-ben Budapesten volt a csapat finalista, akkor nyert is.
Vízilabda Eb elődöntő:
Magyarország–Olaszország 10–5 (2–1, 3–2, 3–0, 2–2)
Vezette: Alexandrescu (román), Koganov (azeri)
Magyarország: Gangl – Antal, Kisteleki H. 2, Szücs G., Keszthelyi 2, Bujka 2, Garda. Csere: Takács O., Czigány 1, Illés 3, Tóth I., Csabai. Szövetségi kapitány: Bíró Attila
Olaszország: Gorlero – Garibotti 2, Radicchi 1, Aiello, di Mario, Emmolo 1, Frassinetti. Csere: Tabani, Queirolo, Bianconi 1, Pomeri, Cotti. Szövetségi kapitány: Fabio Conti
Gól/emberelőny: 1/7, ill. 1/9
Gól/kettős emberelőny: 1/1, ill. 0/1
Szöveges élőnk:
Vége a mérkőzésnek, női válogatottunk ott van az Eb döntőjében
– az olaszok még kozmetikáznak egyet, 10-5
– Kisteleki Hanna megúszik 10-4
– kontrát fújnak ellenünk
– Bujka Barbara vág egy nagyot, 9-4
– Garibotti szépít, 8-4
Vége a harmadik negyednek, 8-3
– Illés Anna egy nagyot ragaszt a rövidbe, 8-3
– mellélövik az olaszok
– Keszthelyi megúszik, 7-3
– két hátrányt is kivédekezünk
– Gangl véd egy nagyot
– Czigány révén három a különbség, 6-3
– előnyt védekeznek ki az olaszok
Nagyszünet, 5-3-ra vezetünk
– fórt kapunk, Bíró Attila időt kér
– Előnyt kapnak az olaszok, 5-3
– Bujkának tesszük be, 5-2
– Ismét egy előnyt védekezünk ki
– Radicchi hozza közelebb az olaszokat, 4-2
– Kettős fórt kapunk, Illés lóbál 4-1
– Illés Anna lóbál, 3-1
– hátrányt védekezünk ki
Vége az első negyednek, 2-1 ide
– magyar fór, Bíró Attila időt kért
– kapufára megy az olasz előny
– Garibotti akcióból, 2-1
– időt kér Fabio Conti
– Gangl ismét véd egy nagyot
– megúszik Kisteleki, bebombázza 2-0
– emberelőnyt védekezünk ki
– Bujka ellen ítélnek egy kontrát
– Gangl Edina véd még egyet
– Keszthelyi ütemtelenül belövi 1-0
– Gangl Edina véd egyet
– a ráúszás következik
– a csapatok bemutatásán is túl vagyunk, jönnek a himnuszok
– Kicsit csúszhat a program az első elődöntő miatt
– a hollandok ötméteresek után jutottak be a holnapi döntőbe
– a negyeddöntőben a franciákat vertük, míg az olaszok a görögöket
– a mérkőzés 17:15-kor kezdődik.