2014 szeptember 15.

Nemzetközi tornán vesz részt a Kaposvár

Szeptember végén Nemzetközi tornán vesz részt a Kaposvár csapata. A somogyiak a 23. heliopoliszi viadalon többek között a házigazdákkal valamint szlovák és szerb csapatokkal meccselnek majd.2014 Kaposvar01
Hatcsapatos tornán vesz részt a Kaposvár készülve a következő Ob I-es idényre.

Fekete Szilveszter a Kaposvár hivatalos oldalának a tornáról eképp nyilatkozott: „A résztvevő csapatokat végignézve, nagyon jó felkészülési tornának ígérkezik a heliopoliszi kupa. A hagyományosan rangos vízilabda esemény – melyet évente megrendeznek – attól válik hasznossá, hogy jó európai csapatok szoktak rajta részt venni. Az idén sem lesz másként. A résztvevők között van a szerb VK Vojvodina, a szlovák Slávia UK Bratislava, a görög Glyfada, Szaúd-Arábia válogatottja (Al Qadisiyah) – amely Ázsia-bajnok lett, és a fejlődésükben biztos garanciát jelent, hogy az elmúlt években ott dolgozott Kásás Zoltán, Fodor Rajmund és Vindisch Ferenc –, valamint a helyi Heliopolisz klub. A Magyar Kupa kezdete előtt remélhetően alkalmunk nyílik minden taktikai elem kipróbálására, amit a bajnokságban is szeretnénk alkalmazni. Ezen túl a torna remek lehetőség arra, hogy csapattá kovácsolódjunk, sőt az új játékosok beilleszkedését is elősegítheti. Pluszban lehetőséget adunk a kiöregedő ifi játékosok csapatba való bekerülésére is. A meghívás szeptember 21-től 28-ig szól, a torna szeptember 23. és 27. között tart, azaz 5 nap alatt 5 mérkőzést játszhatunk, ráadásul ideális edzési körülmények várnak ránk a Heliopolisz klubban” – mondta el Fekete Szilveszter.

A Heliopolisz klub meghívása az összes költségét fedezi, még az utazás és az ott tartózkodás költségét is, így nem terheli semmi a kaposvári egyesület költségvetését.

„Nekem ez különösen izgalmas esemény, mivel 3 éven keresztül irányítottam az egyiptomi vízilabda-válogatott munkáját, és nagyon jó kapcsolat alakult ki az egyiptomi klubokkal. Biztos nagyon érdekes élmény lesz találkozni újra az egykori játékosokkal, kollégákkal” – árulta el a KVK vezetőedzője.

A Kaposvár ellenfelei a Vojvodina, az Al Qadisiyah, Slávia UK Bratislava, a Heliopolisz és a Glyfada lesz, a szeptember 23. és a 27. között megrendezésre kerülő tornán.

A 23. heliopoliszi nemzetközi férfi vízilabdatorna programja:

Szeptember 23. (kedd)

18.45 Kaposvár –VK Vojvodina

20.00 Al Qadisiyah – Slávia UK Bratislava

21.15 Heliopolisz – Glyfada

Szeptember 24. (szerda)

18.45 Kaposvár – Al Qadisiyah

20.00 VK Vojvodina – Glyfada

21.15 Slávia UK Bratislava – Heliopolisz

Szeptember 25. (csütörtök)

18.45 Glyfada – Slávia UK Bratislava

20.00 Al Qadisiyah – VK Vojvodina

21.15 Heliopolisz – Kaposvár

Szeptember 26. (péntek)

18.45 Kaposvár – Slávia UK Bratislava

20.00 Al Qadisiyah – Glyfada

21.15 VK Vojvodina – Heliopolisz

Szeptember 27. (szombat)

17.30 Glyfada – Kaposvár

18.45 Heliopolisz – Al Qadisiyah

20.00 VK Vojvodina – Slávia UK Bratislava

 

Fotó: kapospolo.hu



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.