2017 március 01.

Nehezen győzött az Eger Hannoverben

Egyetlen góllal, de jobb volt az Eger Németországban a Hannovernél, így értékes három egységgel gazdagodott.

eger2017022601

Az Eger Hannoverben gyűjtötte be a három pontot (Fotó: egrivizilabda.hu/facebook archív)

Az első negyed elején 1-0-ra még a Hannover vezetett, aztán Hosnyánszky helyre tette a német csapatot, egy akciótalálattal valamint egy emberelőnyös góllal, ezzel megfordított a hevesi gárda a meccset. Sőt, Vapenski és Kovács már háromra hízlalta az előnyt, 4-1. A negyed végén egy fórt értékesített a Hannover, így 4-2 állt az eredményjelzőn az Eger javára. A második negyedben 5-2 után valami megakadt, a Hannover sorban lőtte be helyzeteit, pontosan négyet és ezzel át is vette a vezetést, 6-5-re. Szerencsére nem tartott sokáig a német előny, hiszen Hárai majd Erdélyi révén a negyed vége előtt pár másodperccel visszavette az Eger a vezetést, 7-6-ra.

A harmadik negyedben sem engedte a Hannover az Egert. Rendre a hevesi együttes szerezte meg a vezetést, így 9-9-nél Csuk bombázott a kapuba, a záróakkord előtt pedig 10-9-re ment az Eger. Az utolsó negyedben már két gól is volt a magyar csapat előnye, Hosnyánszky lőtt távolról egy nagy gólt, 11-9. A folytatásban visszajött a Hannover egálra, majd Csuk négy perccel a vége előtt eldöntötte a mérkőzést.

Bajnokok Ligája, 7. forduló (B-csoport):

Waspo Hannover – ZF-Eger 11-12 (2-4, 4-3, 3-3, 2-2)
Gólszerzők: Radovics 4, Sekulics 2, Cousic 1, Bukowski 1, Ban 1, Darko Brguljan 1, Tkac 1 ill. Hosnyánszky 3, M. Csuk 3, Hárai 2, Kovács 1, Erdélyi 1, Vapenski 1, Bedő 1

További program illetve eredmények:

Olympiakosz-Spandau 04 10-8 (4-2, 3-1, 2-2, 1-3)
Gólszerzők: Funtulisz 4, Janovics 2, Delakasz 2, Kolomvosz 1, Espanol 1 ill. Mateo Csuk 2, Marzouki 2, Saudadier 1, Preuss 1, Dedovics 1, Stamm 1

19.00 Brescia – A-Híd OSC Újbuda

19.30 Nizza – Szolnoki Dózsa Közgép

Tabella: 1. Olympiakosz 19 pont, 2. Szolnok 16 pont, 3. Brescia 10 pont, 4. OSC 7 pont, 5. Spandau 3 pont, 6. Nizza 0 pont

B-csoport:

Március 1., szerda: 

19.00 Jug Dubrovnik – Partizán Belgrád

19.15 Barceloneta – Pro Recco

Tabella: 1. Pro Recco 15 pont, 2. ZF-Eger 12 pont, 3. Jug Dubrovnik 11 pont, 4. Barceloneta 8 pont,  5. Waspo Hannover 3 pont, 6. Partizán 1 pont



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek