2020 november 16.

Nagy Viktor: mostantól az Eurokupa-győzelem a cél

Nagy Viktor, a Szolnoki Dózsa vízilabdacsapatának kapusa szerint óriási csalódás az együttesnek, hogy veretlenül végzett ugyan, de nem tudta kiharcolni a Bajnokok Ligája-indulást a sorozat olaszországi selejtezőtornáján.

Fotó: Szolnoki VSC / archív

A 36 éves Európa-bajnok hétfőn az M1 aktuális csatornának kiemelte, ha már így hozta a sors, akkor a második számú kupasorozat, az Eurokupa megnyerésére kell koncentrálniuk. Megjegyezte, erre összességében nagyobb esélyük is van, mint lett volna a sikerre a BL-ben.

“Mindig keresni kell a pozitív dolgokat, ha már így alakult, akkor az Eurokupában meneteljünk az első helyig és szerezzük meg Szolnoknak azt a trófeát, ami még hiányzik. Nekem és több játékostársamnak sincs még Eurokupám, ez plusz motivációt is ad”

– mondta Nagy Viktor, aki szerint a Siracusában rendezett tornán nem igazán működött a csapat védekezése. Ezért is kaptak a Mladost Zagrebtől 18 gólt, és végül egyetlen találattal, rosszabb gólkülönbségük miatt csak másodikak lettek a csoportjukban a horvátok mögött, így nem játszhattak a főtábláért.

(MTI-vizipolo.hu)



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek