2019 december 14.

Miskolci helyzet: Bedő Krisztián reagált

Világbajnok játékosunk értetlenül áll a helyzet előtt.

Fotó: MTI / archív

Mint ismeretes, a Miskolc három játékosától vált meg: Bojan Banicsevicstől, Csoma Kristóftól és Bedő Krisztiántól. Bachner András szakmai igazgató után, Csoma Kristóf és Bedő Krisztián is reagált a helyzetre, utóbbi egy közleményt adott ki, amit a vlv tett közzé, ezt változások nélkül közljünk:

“Szeretném leszögezni már az elején, hogy az elmúlt napokban történtekről igyekszem minél korrektebben nyilatkozni, de a minket ért burkolt utalásokra mindenképpen szeretnék reagálni.

Kedd estére összehívtak egy csapatmegbeszélést, amiről már korábban jelezték, hogy komoly döntések lesznek bejelentve. A zuhanyhíradónak köszönhetően már arra is számítottunk, hogy valakit el fognak küldeni a csapatból, de mivel a vezetőség részéről egyik játékos irányába sem érkezett erről tájékoztatás, így nem gondoltuk, hogy ilyesmi történik.

Ezek után körülbelül fél órában felvilágosítást kaptunk a klubban kialakult anyagi helyzetről és arról, hogy ennek következtében meg fognak válni három játékostól. Ekkor mindenki megdöbbenésére közölték velünk a három távozó nevét. Ezen az egész csapat ledöbbent.

Ezek után személyes megbeszélésre vagy a helyzet tisztázására nem kaptunk lehetőséget, tehát nem tudtunk közös megegyezésre jutni.

Az eset óta folyamatosan érnek a telefonok, mert mindenki értetlenül áll az előtt a kijelentés előtt, hogy bármelyikünket is belső feszültség okozásáért kellett volna elküldeni a csapattól.

Engem három hete a vezetőség személyes megbeszélésre invitált, ahol a csapat nem túl kiemelkedő teljesítményének okairól beszélgettünk. A beszélgetést én kifejezetten pozitívnak értékeltem. Kikérték a véleményemet, hogy szerintem mik lehetnek a problémák, most pedig úgy tűnik nekem, hogy a négyszemközti beszélgetésen elhangzottak alapján aggattak ránk hamis jelzőket.

Sajnálom, hogy ilyen egyáltalán előfordulhat a magyar vízilabdában. Volt szerencsénk a múltban rengeteg nagyszerű játékossal, szakemberrel és vízilabda-szeretővel együtt dolgoznunk és úgy gondolom, hogy egyikük sem aposztrofálna minket “bomlasztó”, vagy fegyelmezetlen játékosoknak. Hálásak vagyunk azért, hogy a munkánk gyakorlatilag az, amit a legjobban szeretünk csinálni, a vízilabda. A múltban is alázattal és tisztelettel végeztük a feladatunkat, ahogy az a jövőben is elvárható lesz tőlünk.”



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.