2020 december 10.

Milák újra kivizsgáltatja magát

A koronavírus fertőzésen átesett úszónk csalódottan nyilatkozott az Ob-n.

MTI Fotó: Illyés Tibor /archív

Még szerdán második lett az OB-n a 200 méter pillangón a szám világbajnoka és világcsúcstartója, Milák Kristóf, aki ezúttal 50 méteren szerezte meg az ezüstérmet:

“Igazából magam miatt indultam el ezen az országos bajnokságon, elsősorban azért, hogy felmérjem a károkat, amit a Covid-fertőzés okozott. Azon túl, hogy tényleg sok izmot veszítettem, például a karjaim még csak nem is hasonlítanak arra, ahogy tavaly néztek ki, ugyanazt érzem, amit sok más sportoló, aki átesett ezen a betegségen, hogy hosszan tartó utóhatások vannak”

– idézte a Magyar Úszó Szövetség a 20 esztendős sportolót.

Milák hozzátette, ez nem ugyanaz, mint amikor “kihagysz valami miatt több hetet, és aztán edzetlennek érzed magad, mert azon lehet segíteni”.

“Ez valami más, valami nagyon furcsa fáradtság, aminek a konkrét testi okait eddig nem tudták megállapítani, úgyhogy szerintem megyek újra kivizsgálásokra. Aztán ha tényleg nem más, mint az edzetlenség, akkor talán megnyugszom, mert inkább legyen ez, minthogy próbálok pörögni ezerrel, de van valami rejtélyes betegségem. Azért a százat nagyon várom, az finom kis mulatság lesz” – fűzte hozzá.

A csütörtöki győztesek:
férfiak:
400 m gyors:
Holló Balázs (Egri Úszó Klub) 3:49.44 perc
50 m pillangó:
Szabó Szebasztián (Győri Úszó SE) 23.19 másodperc
200 m vegyes:
Kós Hubert (UTE) 1:59.01 perc
4×200 m gyorsváltó:
BVSC-Zugló (Németh Nándor, Povarnitsyn Alexandr, Csicsáky Péter, Bernek Péter) 7:35.66 perc

nők:
400 m gyors:
Késely Ajna (Kőbánya SC) 4:13.11 perc
50 m pillangó:
Ollé Mónika Beatrix (Stamina TK) 26.89 másodperc
200 m vegyes:
Sebestyén Dalma (Győri Úszó SE) 2:13.22 perc
4×200 m gyorsváltó:
Szegedi Úszó Egylet (Pádár Nikoletta, Fábián Bettina, Fábián Fanni, Vas Luca) 8:16.51 perc

(MTI-uszosport.hu)



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek