2015 augusztus 11.

Mi a szerbek titka? – 1. rész

Sorozatunkban azt igyekszünk körüljárni, hogy miért emelkedik ki a szerb férfiválogatott a vízilabdázók mezőnyéből.

szerbia 2015 vilagbajnok

A tény ismert, mindenki tudja: Szerbia együttese nagy fölénnyel nyerte meg a 2015-ös kazanyi világbajnokság férfimezőnyének tornáját. Előtte déli szomszédunk legjobbjai megnyerték a világligát, illetve tavaly az Európa-bajnokság Budapesten, így ott is ők a címvédők. Általános a vélekedés, hogy a mezőny előtt járnak. Az előtt a mezőny előtt, amelybe a magyar válogatott is beletartozik. A szerbek tehát előttünk járnak, minden szakember elismeri. Sorozatunkban igyekszünk megtudni, hogy mi lehet a szerb nemzeti csapat titka. Első részünkben áttekintjük a férfimezőny mostani helyzetét.

Kezdetnek menjünk vissza az időben két esztendőt.

Mi történt a legutóbbi felnőtt világbajnokság óta? 2013-ban, Barcelonában a szerbek csak a 7. helyen végeztek – emlékezhetünk, Benedek Tibor csapata a dobogó legfelső fokára állhatott fel.

Eközben a szerbek a negyeddöntőben 9-8-ra kikaptak Montenegrótól, majd az 5-8. helyért játszott meccseken előbb ötméteresekkel alulmaradtak a spanyolokkal szemben, majd legyőzték Ausztráliát, így végeztek a 7. helyen. Abban a csapatban szerepelt Braniszlav Mitrovics, Sztefan Mitrovics, Dusan Mandics, Dusko Pijetlovics, Milos Csuk, Zsivko Gocics, Milan Alekszics, Filip Filipovics, Andrija Prlainovics, Gojko Pijetlovics, Szlobodan Nikics.

A mostani, aranyérmes válogatottban új ember Nikola Jaksics és Szava Randjelovics. Összesen Vanja Udovicsics és a kokainfogyasztáson ért és hosszú időre eltiltott Nikola Radjen cserélődött ki. Nem nagy változás. Ezen kívül még egy helyen láthatunk hasonlóságot, ez pedig a szövetségi kapitány személye, Dejan Szavics 2012 decembere óta vezeti a szerb válogatottat.

Mi  a helyzet az utánpótlástornákon?

Az idei utánpótlásversenyek közül a bakui Európai Játékokon a szerbek aranyérmesek lettek, a döntőben 8-7-re verték meg a spanyolokat (Magyarország a 7.). Viszont tavaly, a 2014-es U18-as ifjúsági világbajnokságon, Isztambulban a magyar válogatott diadalmaskodott, ekkor Szerbia a 4. lett.

Hozzátehetjük, hogy déli szomszédunk hagyományosan erős a csapatjátékokban, kosárlabdában, röplabdában, és rögtön említhetünk egy friss és igen jellemző epizódot: az U20-as labdarúgó-világbajnokságot idén a szerbek nyerték, a döntőben Brazíliát győzte le, a kieséses szakasz első meccsén Magyarországot múlva felül. A rendes játékidő utolsó percében egyenlítve, a hosszabbításban emberhátrányban küzdve.

Itt tartunk tehát most, a következő részben szakembert kérdezünk meg a szerbekről.

Gy. Zs., Sz. B.



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek