2017 június 02.

Megvan az OSC új vezetőedzője!

Bár későbbre ígérték, már most bejelentették, ki irányítja a csapatot ősztől. 

OSCBrescia10

Az OSC blog oldalán jelent meg a hír, miszerit Petik Attila veszi át az OSC csapatának irányítását.

Miután Tóth László a múlt héten nemet mondott, akkor kerestek meg. Egyáltalán nem volt nehéz döntés igent, mondani. Egy edző mindig ilyen feladatokra vár, és én is szerettem volna egy olyan OB1-es csapatot irányítani, ahol ilyen játékosok vannak, és minden egyéb feltétel is maradéktalanul megfelel az egyesület működéséhez. Négy évvel ezelőtt ezért is választottam az OSC-t, mint utánpótlás edző, mert láttam a csapatban perspektívát a klubban, és most úgy alakult, hogy az elsőszámú csapatot is én irányíthatom – mondta az újdonsült tréner az oldalnak.

Petik edzőként dolgozott Újpesten és Pécsen is, majd Újbudára került és a klub utánpótlás szakmai igazgatója lett.

– A csapat játékoskeretéről itt írtunk…

 



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek