Mégsem tért vissza a horvátok egykori ásza
Valóban ott volt Berlinben, azonban a nézőtéren foglalt helyet Sandro Sukno.
Fotó: SV Ludwigsburg wasserball / facebook
Futótűzként terjedt az elmúlt napokban, hogy a horvátok olimpiai- világ-, és Európa-bajnokát, Sandro Suknot leigazolta a Ludwigsburg. A német klub hivatalos honlapján jelentette be a hírt, hogy a visszavonult játékos a csapat következő meccsén ott lesz. A klub menedzsere, Matthias Nagel pedig a következőket mondta a transferről: Sukno a történelmünk legnagyobb igazolása.
Nos, szombaton aztán mindenre választ kaptunk. Sunko a Neunkölln ellen ott volt a csapattal, azonban csak a lelátón ült. Csak a klub vendége leszek – tisztázta Sukno a Vecernji List érdeklődésére. Vélhetően arról van szó, hogy az egykori klasszis egyfajta másodedzői szerepet tölt be a csapatnál az elkövetkezendő fél évben.
Érdekesség, hogy a Bundesliga sereghajtója, – a nyolc forduló alatt egy pontot szerző – Ludwigsburg tegnap megszerezte első győzelmét, így Sukno győztes meccsen láthatta a fiúkat.