2017 július 30.

Märcz Tamás: semmi szégyenkeznivalónk nincsen

Szövetségi kapitányunk az elvesztett vb döntőről. Märcz Tamás egy villámértékelést is adott a csapat világbajnokságon nyújtott teljesítményéről.

Budapest, 2017. július 27. Märcz Tamás szövetségi kapitány (j) és Gerendás György edzõ (b) a férfi vízilabdatorna elõdöntõjében játszott Görögország - Magyarország mérkõzés kezdete elõtt a 17. vizes világbajnokságon a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 2017. július 27-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

(MTI Fotó: Koszticsák Szilárd)

Märcz Tamás újságróknak,

a mérkőzésről:

“Egész egyszerű dolgokkal indult, jól bemozdult Sukno és lemaradtunk róla, figyelmi hiba volt. Elől pedig nem sikerült azokat az előnyöket belőni, amik adódtak. A döntőben nagyon jól kell kezdeni, hogy ne szaladni kelljen az eredmény után, ez nem volt meg. Talán még volt egy pici szerencséjük is volt a horvátoknak. 4-0 után még aggresszívebben kezdtük játszani. Sőt, a harmadik negyedben váltottunk is a taktikán, ami többé kevésbé működott, utolértük őket. Benne volt a meccsbe, hogy átvehetjük az irányítást.”

az útról:

“Meg kell tanulni az ilyen döntők légkörét. Nem gondolom, hogy nyomott volna a közönség, egyszerűen ez most így alakult. Tanulni fogunk belőle. Óriási mezőnyből sikerült a legjobb kettő közé kerülni. Hosszú volt az út, a felkészülésre is gondolva. “

összeségében a vb-ről:

“Nem feltétlenül mindenki bízott bennünk, talán bennem sem mindenki bízott. Ez nem probléma, álltuk a próbát. A játékosok szerintem nagyon jók, megérdemlik, hogy ott álljanak a dobogó második fokán, semmi szégyenkeznivalónk nincsen.”



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek