2018 április 08.

Märcz Tamás: egész hatékonyak voltunk

Szövetségi kapitányunk a helyén kezeli a spanyolok elleni sikert, és már előre tekint…

marcztamas2017vizesvb01

Märcz Tamás: „Ma már nem foglalkoztunk azzal, hogy mi volt tegnapelőtt a görögök, vagy éppen tegnap az olaszok ellen, ám azzal sokkal inkább, hogy azokat a hibákat, melyeket elkövettünk, minél gyorsabban és minél jobban helyre rakjuk… – kezdte a szövetségi kapitány. – Rövid idő volt erre, de mégis azt gondolom, hogy egész hatékonyak voltunk, aminek nagyon örülök. Rendkívül motiváltan szálltak harcba a fiúk, azért, hogy még egyszer, harmadjára is le tudjuk győzni idén a spanyolokat, ennek köszönhetően pedig holnap egy újabb jó mérkőzés vár ránk, ezúttal Montenegró ellen. Végre egy délszláv vízilabda, egy újabb erőpróba ennek a fiatal csapatnak, ami egész biztosan segíteni fogja a további fejlődésünket. Gyors, szervezett, és hozzánk hasonlóan fiatal alakulatról van szó, néhány rutinos játékossal kiegészülve, akik sok nagy csatát megéltek már, és akik közül jó néhányan Magyarországon játszanak, közelről ismerjük tehát őket. És ott van köztük Ivovics, a legjobb játékosuk, aki túl azon, hogy az egyik legmeghatározóbb pillére az együttesnek, kiválóan szervezi a játékot. Kíváncsian várom, mire lehetünk képesek ellenük, szeretném látni a spanyolok elleni mérkőzés folytatását, sőt, még akár az előrelépést is. Nagyon hosszú út áll még előttünk – az igazán nagy tervünk az, hogy az olimpiára összeérjen az együttes, ez az egyik állomás volt, a következő nagy állomás pedig a barcelonai kontinensbajnokság lesz. Hosszú távra tervezek ezzel a garnitúrával, és bár nem mindenki áll még készen, tudom azt, hogy bennük van az a faktor, mellyel igazán jó játékossá, és igazán jó csapattá érhetnek – mondta z mvlsz.hu-nak”

EMLÉKEZETETŐ:

Magyarország – Spanyolország 13-7 (3-0, 4-4, 5-1, 1-2)

Magyarország: Vogel – Török, Manhercz 2, Zalánki, Vámos 2, Mezei 2, Jansik D., Jansik Sz. 3, Nagy Ádám, Bátori 3, Bedő 1, Kovács Gergő. Szövetségi kapitány: Märcz Tamás

Spanyolország: Lopez Pinedo – Munarriz Egana 1, Granados Ortega 2, Del Toro Dominguez, Larumbe Gonfaus 1, Minguell Alferez 2, Barroso Macarro 1, Espanol Lifante, Tahull Compte, Fernandez Miranda, Cabanas Pegado, Bustos Sanchez. Szövetségi kapitány: David Martin

 

Az Európa Kupa vasárnapi programja: 

16.00 Görögország-Franciaország (a 7. helyért)
17.30 Magyarország-Montenegró (az 5. helyért)
19.00 Olaszország-Szerbia (bronzmérkőzés)
20.30 Spanyolország-Horvátország (döntő)



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek