2014 november 08.

Magyar Kupa: meggyőző előnyt szerzett a Honvéd az FTC ellen

 A negyeddöntő a tét a férfi vízilabda Theodora Magyar Kupában. Szombaton az első mérkőzéseket játszották, amely során a legnagyobb érdeklődés az FTC Kőér utcai vendégjátékát kísérte. A hazaiak fokozatos elhúzva ellenfelüktől öt góllal nyertek, Fülöp öt gólt dobott. A többi meccsen nem született meglepetés.

P1230208

A negyeddöntők első mérkőzéseit játszották a férfi vízilabda Theodora Magyar Kupában szombaton. Előzetesen az volt a közvélekedés, a négy párosítás közül háromban megjósolható a továbbjutó, vagyis az OSC, az Eger és a Szolnok jóval nagyobb eséllyel vágott neki az oda-visszavágós párharcnak. Ám a negyedik párosítás, a RacioNet Honvéd – Ferencváros összecsapás győztese bizony nehezen megjósolható volt. A bajnokságban a Fradi remekel, öt győzelemmel és egy vereséggel a harmadik, ám a Honvéd sincs rossz formában, négy győzelemmel és két vereséggel az ötödik. A hétközi fordulóban mindkét csapat győzött, a Honvéd otthon nehezen a Kaposvár ellen, 6-5-ra, az FTC könnyedén, 9-5-re idegenben a KSI ellen. Egymás ellen még nem játszottak a bajnokságban, majd csak a 13. fordulóban kerül erre sor.

Benedek Tibor szövetségi kapitány frissen kihirdetett keretébe ezúttal egyik csapat sem ad játékost, de persze nagy neveket mindkét oldalon találni, olimpiai bajnokokat a vízben és a lelátón is, Benedek Tibor és dr. Horkai György, az utánpótláscsapatok kapitánya is megtekintette a találkozót.

  P1230213

Szőke és Fülöp révén gyorsan ellépett a Honvéd, de Kolozsi és Roach révén azonnal egyenlített az FTC. Kiss Gergely közeli próbálkozását védte Gárdonyi, majd időkérés volt mindkét oldalon, hogy teljes legyen az egyensúly. Takei két perccel a sípszó előtt betalált, egy gólos hazai vezetéssel mentek pihenőre a felek.

A második negyedben Illés talált be, míg a vendégek vagy fölé lőttek, vagy Lévai hárított. A japán Takei Kodzsi léces góljával már hárommal ment a Honvéd, de egy fóros góllal közelebb jött a Fradi. Több mint egy negyed hossz után rezdült újra a hazai háló, 5-3 volt az állás félidőben.

Roach szabálytalankodott, így gólja nem volt érvényes, de eladta a labdát a hazai csapat, így nem tudta növelni előnyét. Fülöp szépen kijátszott fór után közelről volt eredményes, míg a vendégek kihagyták az emberelőnyt a túloldalon. Szőke bombája a kapufáról vágódott Gárdonyira, és onnét a hálóba, szerencsés góllal már négyre növelte előnyét a Honvéd. Regős kozmetikázott, a zárás előtt 7-4 lett.

Az utolsó negyedben Kolozsi négy perces büntetést kapott, brutalitásért, ezt Fülöp 5 méteres értékesítésével büntette, majd Takei is gólt szerzett, aztán Fülöp pöccintett. A végén a gólok sorából jobban jött ki, és végül 5 góllal győzött a vendéglátó. Az utolsó percekben volt egy kis adok-kapok, forrtak az indulatok, a kiállítási arányt sem hagyták szó nélkül a hazaiak. Visszavágó vasárnap, semmi sem dőlt el, de jelentős a Honvéd előnye.

Vad Lajos: “Jól játszottunk, a csapat remekül teljesített, nem is emelnék ki senkit külön. De az öt gól még nem jelent semmit, kemény visszavágó vár ránk.”

Varga Zsolt: “Kihagytuk a góljainkat, voltak ajtó-ablak helyzeteink, amiket be kellett volna lőni, sajnos most így sikerült.”

Theodora férfi Magyar Kupa, negyeddöntő, 1. mérkőzés:

RacioNet Honvéd – Ferencváros  12- 7 (3-2, 2-1  2-1, 5-3)

Budapest, Kőér utca, 200 néző

Vezette: Molnár, Petik

RacioNet Honvéd: Lévai – Juszuke, Szőke 2, dr. Kiss G. 1, Takei 3, Fülöp 5, Simon A. Csere: Stojcic, Illés 1, dr. Steinmetz B., Simon R., Kiss B.

Vezetőedző: Vad Lajos

Ferencváros: Gárdonyi – Csapó, Katonás 2, Nyéki 1, Roach 1, Swift, Jansik 1. Csere: Kolozsi 1, Ernyey, Regős, Marnitz, Pohl, Paján.

Vezetőedző: Varga Zsolt

Gól/emberelőny: 2/7 ill. 4/14

Gól/büntető: 1/1 ill. –

Kiállítás: Kolozsi 4 percre (27. p.)

Kiállítás cserével: Regős Á. a mérkőzés után

Kipontozódott: Simon R. (21 p.), Simon A. (28. p.), Illés (29. p.) ill. –

A nap többi mérkőzésén az Eger meggyőző előnyt harcolt ki hazai pályán a Vasassal szemben, már nagyszünetre elhúzott a bajnok ellenfelétől. A bajnoki listavezető Szolnok Szegeden harcolt ki előnyt a vasárnapi visszavágóra, csak az utolsó negyedben húzva el ellenfelétől. Az OSC az elején nehezen bírt a BVSC-vel, de végül érvényesítette a papírformát.

További mérkőzések:

ZF-Eger – Vasas-Plaket 11- 4 (5-1, 1-1, 3-1, 2-1)
Gólszerző: Hosnyánszki 4, Erdélyi 2, Vapenski 2, Bedő, Angyal, Cuckovic ill. Goreta 2, Sedlmayer, Bóbis.

Tiszavirág-Szeged-Diapolo – Szolnoki Dózsa-Közgép7-10 (2-2, 2-2, 1-3, 2-3)
Gólszerző: Manherz 3, Chilko 2, Kunac, Kiss, Varga Zs. ill. Aleksic 2, Varga Dé., 2, Jansik, Kis, Mezei, Gocic, Mitrovic, Madaras.

A Híd-OSC-Újbuda – BVSC-Wáberer-Hungária-Zugló 14-8 (4-2, 3-1, 3-2, 4-3)
Gólszerző: Brguljan 3, Bátori 2, Decker Á. 2, Juhász 2, Graham 2, Hegedűs, Salamon, Gór Nagy ill. Török 3, Pásztor 2, Kovács, Szabó, Létay.

Visszavágó (november 9.):

17.00 FTC – RacioNet-Honvéd (Népliget)
17.00 BVSC Wáberer-Hungária-Zugló – A-Híd OSC-Újbuda (Szőnyi út)
18.00 VasasPlaket – ZF-Eger (Komjádi uszoda)
19.00 Szolnoki Dózsa-Közgép – Tiszavirág Szeged-Diapolo (Szolnok)

Gy. Zs.

Kapcsolódó cikkek