2016 november 27.

Magyar Kupa: előnyben a Honvéd

Izgalmas mérkőzésen, idegenben szerzett egygólos előnyt a Honvéd a Szeged ellen.

honved201609

A Szeged a bajnokságban hullámvölgybe került, míg a Honvéd stabilan ott van csoportjának első felében. A tegnapi három mérkőzés nem hozott meglepetést, ma pedig igazi háromesélyes volt a Szeged-Honvéd MK negyeddöntő odavágója.

A második negyedben már kétgólos volt a Honvéd előnye, de Ivan Basara és Manhercz Krisztián góljaival 3-3-mal mehettek pihenni a csapatok. A fordulás után Kiss Csaba révén megszerezte a vezetést is a hazai együttes, ezek után azonban a Kőér utcaiaké volt a terep. Gyárfás vezérletével már három gól is volt közte, ami a negyedik nyolc percre kettőre csökkent. A záróakkordban két perccel a vége előtt 8-9-re feljött a Szeged, de egyenlítenie nem sikerült. Szivósék így egygólos előnnyel várhatják a visszavágót.

Magyar Kupa, negyeddöntő: 

ContiTech-Szeged-Diapolo–RacioNet-Honvéd 8–9 (1–2, 2–1, 3–5, 2–1)
Gólszerzők: Manhercz K. 2, Manhercz Á. 2, Basara 2, Sánta 1, Kiss Cs. 1, ill. Gyárfás T. 2, Kiss G. 2, Steinmetz B. 1, Simon A. 1, Simizu 1, Fazekas T. 1, Fejős 1.

Korábban játszották: 

ZF-Eger–PannErgy-Miskolc 16–7 (3–1, 5–2, 1–2, 7–2)
Gólszerzők: Milos Csuk 4, Hosnyánszky 3, Kovács G. 3, Decker Á. 2, Lőrincz 2, Bedő 1, Angyal 1, ill. Bowen 3, Misics 2, Hornyák 1, Jakab 1

A-HÍD OSC Újbuda – BVSC-Zugló 13-8 (2-3, 4-1, 2-3, 5-1)
Gólszerzők: Bátori 2, Bundschuh 2, Hegedűs 2, Gór Nagy 2, Brguljan 2, Zalánki 1, Német 1, Salamon 1 ill. Szabó Bence 2, Csapó 2, Mátyok 1, Czigány 1, Török 1, Pásztor 1

Korábban játszották:

Szolnoki Dózsa-Közgép–FTC-PQS Waterpolo 14–7 (4–3, 4–0, 4–2, 2–2)
Gólszerzők: Vámos 4, Varga Dénes 3, Fülöp 2, Younger 2, Alekszics 2, Crousillat 1, ill. Jansik Sz. 2, Marko Csuk 2, Madaras 1, Nyéki 1, Tóth M. 1



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek