2019 január 30.

Märcz Tamás: hektikus, érdekes meccs volt, rengeteg tanulsággal

Szövetségi kapitányunk értékelt a drezdai meccset, egyúttal több érdekességre is felhívta a figyelmet.

marcztamas2017vizesvb01

Mint ismeretes, férfi válogatottunk 12-12-es döntetlen után, ötösökkel verte a németeket a világliga selejtezőjében. A győzelem azt is jelenti, hogy ott vagyunk az Európa Kupa nyolcas döntőjében, amit Zágrábban rendeznek meg április 5-től 7-ig.

Märcz Tamás a győztes meccs után, a kemény találkozóról és a meglepő “körítésről” is beszélt.

„Miként vártuk, kiélezett, nagy csata zajlott a vízben – értékelt Märcz Tamás szövetségi kapitány az mvlsz.hu-nak. – Ellenfelünk azért küzdött, hogy esetleg maradjon még esélye a továbbjutásra. Nyolc-tíz komoly játékosuk van, akik egész jó szinten vízilabdáznak, ezt most is igazolták. Hektikus, érdekes meccs volt, rengeteg tanulsággal. Az első negyedben öt-hat percig mi támadtunk, de volt nyolc-tíz védése a kapusuknak. A második és harmadik negyedben 9-9-es megoszlásban volt 18 gól, ami extrém sok. Kaptunk három-négy olyat, ami behullott, becsúszott, amelyeket három meccsen, ha egyet kap az ember. Most nem volt szerencsénk. A negyedik menetben jobban védekeztek a csapatok, de a támadásokon látni lehetett, hogy fáradnak is jelentősen, plusz cserélni sem lehetett a fel-le úszkálás során. Voltunk fent, lent, 9-6-nál úgy éreztem, eldönthetjük a csatát, de nem tettük. Annak örülök, hogy az ötméteres párbaj során – amit amúgy nem baj, hogy élesben gyakorolhattunk, ki tudja, mikor, melyik világversenyen dől majd el így a csata – végig ott voltunk fejben, és nem hibáztunk.” A kapitány az értékelés mellett megjegyezte: „Üde színfoltja volt a találkozónak a németek szervezése. Telt ház volt, nagyszerű hangulat, és a német uszodákban már korábban is tapasztalt kiszolgálás. A meccs közben a medencetérben is asztalok mellett ültek a kiemelt vendégek, színvonalas kiszolgálásban volt részük, egyáltalán nem zavarta mindez a mérkőzést. Nem tudom, hogy ez-e a követendő út, mindenesetre az biztos, hogy a közönség, a vendégek láthatóan jól érezték magukat, így úgy indulhattak haza, hogy remekül szórakoztak egy vízilabda-mecccsen” – fejezte be a kapitány.

EMLÉKEZTETETŐ:

Németország-Magyarország 12-12 (1-2, 5-5, 4-4, 2-1 ötméteresek után: 4-5)
Gólszerzők.: Real 4, Stamm 3, Strelezkij 3, Schütze 2, Eidner 2, Restovics 1, Preuss 1, ill. Vámos 4, Hárai 3, Sedlmayer 3, Manhercz K. 2, Bátori 2, Erdélyi 1, Jansik Sz. 1, Jansik D. 1



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek