Leány U18-as Vb: A bronzéremért játszik holnap a magyar csapat
Nem sikerült női válogatottunknak továbbjutnia az U18-as Vb elődöntőjéből. A mai mérkőzésen az első negyedben 5-0-ra is elhúztak a kanadaiak, de sikerült visszajönnie a csapatnak, végül egygólos vereséget szenvedett a gárda.
A miénk volt a nap utolsó találkozója, előttünk a másik elődöntőben büntetők döntöttek az Egyesült Államok javára Görögország ellen, így az amik jutottak a holnapi fináléba.
A mérkőzés finoman fogalmazva sem kezdődött jól számunkra. A kanadai csapat az első nyolc percet jól megnyomta, hiszen 5-0-ra elhúzott. Paul, McKelvey is duplázott, míg Matthews egyet ragasztott a hálóba. A második negyedben kapaszkodott a csapat, Leimeter révén megszereztük az első találatunkat, majd Gurisatti is betalált, a negyed végére háromra feljött a csapat, és 3-6-os állásról várhatta a harmadik negyed kezdetét.
A fordulás után ismét Kuna jóvoltából már csak kettő volt közte, sőt a negyednek volt olyan periódusa is mikor csak, egy 7-6-nál. Végül ebben a nyolc percben is tudtunk faragni a hátrányon, és 9-7 állt az eredményjelzőn. A negyedik negyedben egy peches gólnak köszönhetően 10-7 is volt oda, ekkor egy Gurisatti majd egy Szilágyi gól következett, és egyre felzárkóztunk, sőt támadhattunk is az egyenlítésért, de nem sikerült egalizálnunk. A vége így 10-9-es vereség lett.
U18-as leány Vb, elődöntő:
Magyarország – Kanada 9-10 (0-5, 3-1, 4-3, 2-1)
Gólszerzők: Gurisatti 4, Kuna 2, Szilágyi 1, Leimeter 1, Farkas 1 illetve Christmas 3, Paul 2, Mckelvey 2, Myers 1, Crevier 1, Matthews 1
Mai eredmények:
Ausztrália – Dél-Afrika 14 – 4 (11. helyért)
Japán – Oroszország 8 – 15 (9. helyért)
5-8. helyért:
Hollandia – Kína 10-6
Spanyolország – Olaszország 6 – 10
A másik elődöntőben:
USA – Görögország 12 – 11
A holnapi progam:
10:00 Kína – Spanyolország (7. helyért)
11:30 Hollandia – Olaszország (5. helyért)
Bronzmérkőzés:
17:00 Görögország – Magyarország
Döntő:
18:30 USA – Kanada