2017 január 29.

Ötgólos OSC-siker a Vasas ellen – Galéria

Az újbudaiak öt góllal nyertek a férfi Ob I., 12. fordulójának zárómeccsén a Vasas ellen. 

2016osc090101

Az OSC öt góllal nyert a Vasas ellen (Fotó: Balogh Máté/archív)

TV-s meccsel zárult a 12. forduló, az OSC-Vasas mérkőzéssel. – (Képgalériánk megtekintése a mérkőzésről)

A találkozó elején a küzdés dominált. Az első gólig majdnem a hajráig kellett várni, ekkor Bátori akciózott egyet. Az OSC négyig meg sem állt az első negyedben, a vendégek egyig jutottak, 4-1. A második nyolc percben feljött a Vasas kettőre, Bóbis paszírozott be egyet, majd az újbudaiak percei következtek, szinte a nagyszünetig eldöntötték a találkozót, hiszen Bátori majd Seman utolsó percben szerzett góljával már 9-3-ra vezettek. A fordulás után maradt a közte hat, kiegyenlített negyedet láthatott a nagyérdemű, ahol három-három gólig jutottak a felek. A záróakkordban gólpárbaj volt a csapatok között, amelyből a Vasas jött ki jobban, a vége 16-11-es hazai siker lett.

A követező fordulóra nem kell sokat várni, hiszen szerdán már a 13. kört rendezik meg.

Férfi Ob I., 12. forduló zárómérkőzésén: 

A-HID OSC Újbuda-VasasPlaket 16–11 (4–1, 5–2, 3–3, 4–5)
Gólszerzők: Bátori 4, Kovács Gábor 3, Drasko Brguljan 2, Salamon F. 2, Seman 1, Bundschuh 1, Nikics 1, Szabó Balázs 1, Gór-Nagy 1, ill. Koopman 3, Babay 3, Bóbis 2, Bencz 1, Burián 1, Steinmetz Á. 1

Korábban játszották: 

FTC PQS Waterpolo-Racionet Honvéd 11-6 (2-1, 2-3, 5-2, 2-0)
Gólszerzők: Varga Dániel 5, Tóth 3, Szirányi 2, Madaras 1, ill. Simon A. 2, Gyárfás 2, Simon R. 1, Kalanovics 1

ZF-Eger-PannErgy-MVLC 16-8 (4-1, 3-0, 5-4, 4-3)
Gólszerzők: Bedő 3, Hosnyánszky 3, Vapenski 3, Erdélyi 2, Lőrincz 2, Hárai 1, Biros B. 1, Cuk 1 ill. Halek 3, Jakab D. 1, Vadovics 1, Milicsics 1, Bowen 1, Misics 1

UVSE-Kaposvári VK 12-6 (2-2, 3-1, 7-1, 0-2)
Gólszerzők: Tóth 3, Korényi 3, Keresztúri 2, Dávid 1, Szentesi 1, Kovács Cs. 1, Balli 1 ill. Varga Zs. 2., Vindisch 1, Juhász-Szelei 1, Hegedűs 1, Kovács O. 1

PVSK Mecsek- Füszért-Metalcom-Szentes 9-8 (1-1, 0-3, 4-1, 4-3)
Gólszerzők: Lajkó 3, Macsi 2, Gogov 2, Csacsovszky A. 1, Opacak 1 ill. Somogyi 3, Takács 1, Werner 1, Kiss K. 1, Pellei K. 1, Kókai 1

EBP-Tatabánya–MKB-Euroleasing-BVSC-Zugló 11–12 (3–4, 2–1, 3–4, 3–3)
Gólszerzők: Szabó Botond 5, Francsics 3, Garancsy, Mocsári, Kolarik, ill. Pásztor 4, Csapó M. 3, Szabó Bendegúz 2, Kovács P., Várnai, Czigány K.

KSI SE-ContiTech Szeged Diapolo 7-11 (1-4, 1-1, 1-4, 4-2)
Gólszerzők: Tóth 3, Horváth 2, Baj 1, Teleki 1 ill. Manhercz K. 5, Basara 2, Vukicevic 2, Kiss 1, Nagy 1

Szolnoki Dózsa Közgép-Debrecen VSE 19–4 (6–1, 4–2, 4–1, 5–0)
Gólszerzők: Varga Dénes 5, Younger 4, Crousillat 3, Fülöp 3, Szatmári 2, Hangay Z. 1, Prlainovics 1, ill. Kuncz 1, Szőke 1, Kállay 1, Busilacchi 1

Az A-csoport állása:

H. Csapat Mérkőzés Gy. D. V. P.
1. Szolnoki-Dózsa KÖZGÉP 12 11 0 1 33
2. A-HÍD OSC-Újbuda 12 9 2 1 29
3. ContiTech Szeged Diapolo 12 5 5 2 20
4. Vasas Plaket 12 6 1 5 19
5. PVSK-Mecsek Füszért 12 5 2 5 17
6. Debrecen VSE 12 4 1 7 13
7. Metalcom Szentes 12 2 1 9 7
8. KSI SE 12 0 0 12 0


Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek