Kezdésként sima győzelem Ausztrália ellen a Vb-n
Szinte tökéletes játékkal vertük az ausztrálokat.

MTI/Koszticsák Szilárd
A nemzeti csapat már a nagyszünetre eldöntötte az összecsapást, szinte tökéletes védekezéssel csaknem két teljes negyeden át nem kapott gólt, és már nyolccal vezetett a térfélcserénél. A két csapat legutóbb a párizsi olimpia csoportkörében találkozott egymással, akkor meglepetésre az ausztrálok diadalmaskodtak.
A magyarok hétfőn a japánok ellen folytatják szereplésüket, majd szerdán az Európa-bajnok spanyolok ellen zárják a csoportkört.
A csoportokból az első helyezettek közvetlenül a negyeddöntőbe jutnak, a másodikok és harmadikok keresztbe játszanak majd a legjobb nyolc közé kerülésért.
A vb első találkozójára Varga Zsolt szövetségi kapitány Nagy Ákost hagyta ki a keretből.
A meccs Angyal Dániel akciógóljával indult, de azonnal jött a válasz. Az első magyar fórt Vigvári Vince értékesítette, az ausztrálok viszont nem tudtak élni a létszámfölényes lehetőséggel, sőt, a lefordulásból Fekete Gergő zúdította a hálóba labdát. A rivális újabb két fórt hibázott, de Vámos Márton lövése sem talált célt előnyben, nem sokkal később azonban megúszásból javított a kétszeres világbajnok balkezes klasszis. Az ellenfél nem tudott mit kezdeni a magyarok védekezésével, támadásban pedig ezúttal Vigvári Vendel fejezte be remekül az akciót (5-1). A negyed végén még Jansik Szilárdé lehetett volna a slusszpoén, de az utolsó másodpercben lenyomták a víz alá, így időn túli ötméteres következett, Nagy Ádám lövését viszont Nic Porter hárította.
A második negyed elején két remek labdaszerzés után Vigvári Vince és a Burián Gergely góljával nőtt tovább a különbség, az ausztrálokon még az időkérdés sem segített, Vámos folytatta a parádés sorozatot. Az ausztrálok rendkívül megzavarodtak, támadásban nem volt jó megoldásuk, a csapatkapitány Manhercz Krisztián pedig a nagyszünet előtt ötméteresből iratkozott fel a magyar vb-gólszerzők közé (9-1).
Az ausztrálok a harmadik negyed közepén egy emberelőnyt követően tudták megtörni gólcsendjüket, de Fekete szintén fórból egy rá jellemző villámgyors mozdulattal visszaállította a különbséget. Ebben a játékrészben már nem volt ugyan tökéletes a magyarok játéka, de az ausztráloknak így sem volt esélyük az érdemi felzárkózásra. Burián néhány lóba után lőtte ki a kapu jobb oldalát, majd a negyed végén Csoma hárított ötméterest, amelyet követően Vámos gyakorlatilag lemásolta csapattársa eredményes mozdulatát (12-3).
A záró nyolc perc legszebb jeleneteként Molnár Erik kapufás csavargóllal iratkozott fel a jegyzőkönyvbe, de Kovács Péter is hasonló helyzetből, két emberrel a nyakán tette meg ugyanezt. Nagy Ádámnak sem volt gólja addig a pillanatig, amíg nem kapott egy nagy pofont az ellenféltől, hogy ezt aztán egy kiváló elhajlós szabaddobással büntesse. A hajrában még Kovácsnak volt egy remek kapásgólja, a végeredményt pedig az addig még szintén gólt nélküli Jansik Szilárd állította be húzással a falból (18-6).
Vizes Vb, csoportmérkőzés:
Magyarország – Ausztrália 18-6 (5-1, 4-0, 3-2, 6-3)
Gólszerzők: Vámos 3, Vigvári Vince 2, Fekete 2, Burián 2, Angyal 2, Kovács 2, Nagy Ádám 1, Manhercz 1, Jansik Sz. 1, Vigvári Vendel 1, Molnár 1 ill. Grgurevics 3, Power 1, Berheluk 1, Makszimovics 1
További csoportmeccsek:
1. forduló – július 12.
A csoport
Szerbia – Dél-Afrika 27-3 (8-0, 6-3, 4-0, 9-0)
Románia – Olaszország (14:45)
B csoport
Spanyolország – Japán 22-16 (5-3, 6-2, 5-4, 6-7)
C csoport
Kanada – Egyesült Államok 9-18 (0-3, 2-4, 2-5, 5-6)
Brazília – Szingapúr 19-8 (4-0, 5-1, 6-3, 4-4)
D csoport
Horvátország – Kína 25-6 (7-1, 5-0, 7-4, 6-1)
Montenegró – Görögország (13:10)
(MTI-vizipolo.hu)