2025 február 07.

Kétnapos összetartás és visszatérők a válogatottnál

A jövő héten kétnapos összetartásra kerül sor a magyar férfi vízilabda-válogatottnál, amelynek keretét Varga Zsolt szövetségi kapitány három rutinos játékossal bővítette.

MTI/Kovács Tamás archív

A hazai szövetség pénteki közleménye szerint a párizsi olimpián is szerepelt Jansik Szilárd, Vámos Márton és Vogel Soma is ott lesz a Margitszigeten.

„A fiatalok beépítése továbbra is prioritás, ugyanakkor tapasztalt játékosokra is szükség van ahhoz, hogy ez a folyamat és a csapat is sikeres legyen”

– mondta Varga Zsolt.

Angyal Dániel, Vigvári Vince és Burián Gergely ezúttal nem edz majd együtt a csapattársakkal, mert ezek a napok nem számítanak hivatalos felkészülési időszaknak, így külföldi klubjaiktól nem kérték ki őket. A szövetségi kapitány ugyanakkor változatlanul számít majd rájuk, valamint a keretben eddig nem, vagy ritkábban megfordult, az összetartásra most meghívott fiatalra, így Batizi Benedekre, Lugosi Csongorra, Leinweber Olivérre, Schmölcz Normanra és Szépfalvi Gergelyre is.

Varga Zsolt jelezte, a februári és a tervezett márciusi összetartások során továbbra is az építkezésen van a hangsúly, az elsődleges cél pedig a 2028-as Los Angeles-i olimpián aranyéremre esélyes együttes kialakítása. A kapitány ugyanakkor az idén nyáron sorra kerülő világbajnokságra is ki akar alakítani egy ütőképes csapatot.

A válogatott legközelebb április 11-13-án játszik Podgoricában, a Világkupa Szuperdöntőjében.

A meghívottak:

2025.02.10.

Batizi Benedek, Bedő Krisztián, Csoma Kristóf, Ekler Zsombor, Fekete Gergő, Gyapjas Viktor, Jansik Szilárd, Kovács Péter, Lugosi Csongor, Manhercz Krisztián, Molnár Erik, Nagy Ádám, Nagy Ákos, Tátrai Dávid, Vámos Márton, Varga Vince, Vigvári Vendel, Vismeg Zsombor, Vogel Soma

2025.02.11.

Batizi Benedek, Bedő Krisztián, Csoma Kristóf, Ekler Bendegúz, Ekler Zsombor, Fekete Gergő, Gyapjas Viktor, Jansik Szilárd, Kovács Péter, Leinweber Olivér, Manhercz Krisztián, Nagy Ádám, Schmölcz Norman, Szépfalvi Gergely, Tátrai Dávid, Vámos Márton, Vigvári Vendel, Vogel Soma

(MTI-vizipolo.hu)