2014 október 20.

Keszthelyi Rita: Nagyon megerősödött a bajnokság!

A Digi Sport Reggeli Start műsorának Keszthelyi Rita volt a vendége. A női vízilabda-válogatott világ- és Európa-bajnoki bronzérmesét a nemzetközi szövetség (FINA) jelölte a világ legjobb játékosának. A Catania csapatából a nyáron az ÚVSE csapatához hazatért kiválóság terveiről és átigazolásának körülményeiről is mesélt.

rita

Keszthelyi Rita azzal kezdte, hogy nagyon megerősödött a magyar bajnokság azzal, hogy sok idegenlégiós hazatért. A legjobbak szerinte mindenképpen erősebbek, mint az olasz klubok, de a bajnokság még kiegyensúlyozatlan, nagy különbség van a legjobbak és a mezőny második része között. Persze az alapszakasz után kettéoszlik a mezőny, majd akkor kezdődik az igazi tánc.

Cataniából személyes okok miatt tért haza, azt azonban elárulta, hogy a riói olimpiára való felkészülés ebben közrejátszott. Ráadásul a Catania elvesztette két főszponzorát, többen távoztak az együttestől, amely anyagilag meggyengülve nem képes megtartani erősségeit. Bár az olaszok derűssége, a napsütés hiányozni fog neki,  a család, a barátok miatt jobban érzi itthon magát. Három klub azonnal megkereste, amikor bejelentette, hogy hazatérne. Az ÚVSE-t választotta, és új klubjával máris az aranyérem megszerzése a cél – azonban tudja, legalább három-négy csapat ugyanezzel a céllal száll vízbe a szezon során.

Keszthelyi Rita az interjú során ejtett pár szót a válogatottról is. Nagy kudarc volt számára az idei, hazai rendezésű Európa-bajnokság bronzérme. Előzetesen úgy érezte, a csapat képes fellépni a dobogó legfelsőbb fokára, ráadásul már elege van a harmadik helyekből. Úgy látszik, van bennük egy pszichés gát az elődöntőkkel kapcsolatban, amelyeket sorra elbuknak. Talán az segíthet, hogy Merész András havonta egy hetet a válogatottakkal foglalkozhat, így a következő világeseményre egy összeszokottabb csapat mehet ki.

A teljes interjú megtekintéséhez kattintson a videóra!



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek