2016 augusztus 07.

Kemény Dénes – “Megéri a pénzét, aki korán reggel szerb-magyar meccsel indít”

A Magyar Vízilabda Szövetség elnöke az első napról és a magyar-szerb mérkőzésről mondta el a véleményét a Trend FM-nek.

Kemeny DenesMTI01

Az első nap történéseiről és meglepetéséről már írtunk. Most Kemény Dénes is elmondta a meglátásait a nyitányról a Trend Fm-nek. „A szerb centerek és a kapus teljesítménye is halványabb volt a mieinknél. Azt érzem, hogy a határtalan magabiztosságuk nem ösztönzi őket, hogy vért igyanak a meccs előtt, aztán, amikor baj volt, elkezdtek játszani. Ezen a meccsen akkora előnyünk volt, hogy háromszor-négyszer kellett visszajönniük, és nem tudtak fordítani. Aranyesélyessé léptünk elő, ha újra találkozunk velük, akkor ez a döntetlen nagy segítség lehet. De az is megéri a pénzét, aki reggel kilenckor magyar–szerb vízilabda-mérkőzést játszat” – mondta a korábbi szövetségi kapitány.

„A szerb csapat volt az esélyesebb, ehhez képest örülhet a döntetlennek. Kétarcú meccs volt. Két negyedig a magyar csapat jobb volt, majd a második félidőben Szerbia. Az a veszély, hogy két hét alatt kétszer meglehet-e verni a szerbeket, ez elszállt. Legyünk pozitívak, mert így csak egyszer kell már legyőzni őket” – majd így folytatta –  „Ez az eredmény arra mindenképpen jó, hogy mi és a szerbek se végezzenek a csoportban a harmadik helyen, így nem kell az elődöntőben újra ellenük játszani. Szívesebben venném őket a döntőben. A játékvezetői ítéletekről azt tudom mondani, hogy ha a bírók azt akarták volna, hogy ne nyerjünk, akkor nem így fújnak” – fejezte be az MVLSZ elnöke



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek