2016 december 06.

Kedden rajt Windsorban, 15 magyarral – ELŐZETES

Tizenharmadik alkalommal találkoznak a legjobb úszók rövidpályás, vagyis a normál 50-es helyett 25 méteres medencében zajló világbajnokságon, amelynek idén a kanadai Windsor ad otthont, keddtől vasárnapig.uszas

A mostani csúcseseményre – amelyről a legkiválóbb magyar úszók közül hiányzik Cseh László és Gyurta Dániel is – 15 fős küldöttséget nevezett a honi szövetség (MÚSZ), s a tíz férfi és öt női versenyző alkotta csapat jelentősen gyarapíthatja az eddigi éremgyűjteményt azzal együtt is, hogy a delegáció konfliktusos helyzetben vágott neki a kanadai vb-nek.

Az évzáró világverseny előtt közvetlenül ugyanis lemondott MÚSZ-elnöki posztjáról Gyárfás Tamás a szövetség vezetése és a Hosszú Katinka nevével fémjelzett, reformokat sürgető versenyzői csoport közötti háborúskodás fejleményeként. A feszült hangulat rányomhatja a bélyegét a vb-szereplésre is, ám meglepő lenne, ha a magyar úszósport jelenlegi legeredményesebb képviselője, Hosszú kimaradna a medálhalmozók közül. A riói nyári olimpián három aranyat is begyűjtött versenyző rövidpályán is sikert sikerre halmozott az elmúlt években, s Windsorban – ahol 12 egyéni számban indul – jelentősen bővítheti eddigi kollekcióját, amelyet a kanadai start előtt 6 arany, 5 ezüst és 2 bronz alkot. Ezzel toronymagasan éllovas a rövidpályás világbajnokságok magyar érmeseinek listáján.

“Úgy gondolkoztunk, hogy egy világkupán leúszom 12-14 számot két nap alatt, most hat napom lesz rá. Persze azért rugalmasak vagyunk, ahogy szoktunk lenni az ütemrenddel, megnézzük, hogy hogy alakulnak a számok, de most az a terv, hogy szeretnék részt venni mind a 12 számban” – nyilatkozta az M4 Sport helyszíni riporterének Hosszú Katinka.

Rajta kívül még három olyan tagja van a jelenlegi válogatottnak, akiknek már van érmük korábbi vb-kről: Bernek Péter, aki az előző, 2014-es világbajnokságon, Dohában megnyerte a 400 méteres gyorsúszás döntőjét, Verrasztó Dávid, aki nemcsak két éve, hanem a 2012-es, isztambuli rövidpályás csúcsviadalon is harmadikként zárt 400 méter vegyesen, s ugyancsak bronzérmet nyert Gyurta Gergely 2010-ben, Dubajban 1500 méter gyorson.

Hargitay András szövetségi kapitány előzetesen mindenkitől legalább döntős szereplést várt – így határozták meg a szinteket -, azonban nagy csatákra számít:

“Ne felejtsük el, hogy ez rövidpálya, nem mindenki a legjobb idővel van nevezve, és van, aki a legjobb idejével van nevezve, és mégis vannak nála jobbak. Ez egy nagyon érdekes verseny lesz, arról nem is beszélve, hogy 25 méteres medencében, iszonyatosak a hullámok, lecsúszik a lába a rajtnál, forduló, tehát ez egy rendkívül pörgő esemény, és nagyon sok múlik a pillanatnyi diszpozíción is.” – fogalmazott a szakember az M4 Sportnak.

Hozzátette, véleménye szerint Hosszú 12 egyéni számából több lesz olyan, amelyet követően a dobogón állhat, mint amennyin nem.

Windsorban rajtuk kívül érmes lehet az olimpiai harmadik Kenderesi Tamás is. A várt szólósikerek mellett a váltók között szintén kirukkolhatnak kellemes meglepetéssel a magyarok.     Ezzel együtt hatalmas bravúr lenne a csapat részéről a 2014-es vb-eredmény megismétlése, amikor is Magyarország a 6-3-2-es mérlegével a nemzetek közötti éremversenyben a táblázat első helyén végzett. A Rióban szintén bronzérmes Kapás Boglárka egészségi állapota miatt 800 és 400 méter gyorson nem tud rajthoz állni, utóbbi távon Késely Ajna helyettesíti, s ugyancsak ő ugrik be Jakabos Zsuzsanna helyére 400 méter vegyesen.
A világbajnokság összdíjazás 1,173 millió dollár, az aran
yéremért 8000, az ezüstért 6000, a bronzért pedig 4000, a negyedik helyért 2500, az ötödikért 2000, a hatodikért 1500, a hetedikért 1000, a nyolcadikért 500 dollár jár a vizes sportokat tömörítő szövetségtől (FINA), amely a világcsúcsot 15 000 dolláros bónusszal honorálja.

   A magyar indulók és tervezett egyéni programjuk:
    férfiak:
Barta Márton (100 m vegyes, 200 m vegyes)
Bernek Péter (200 m gyors, 400 m gyors)
Földházi Dávid (200 m hát, 100 m vegyes, 200 m vegyes)
Gyurta Gergely (400 m vegyes, 1500 m gyors)
Kenderesi Tamás (100 m pillangó, 200 m pillangó)
Lobanovszkij Maxim (50 m gyors, 100 m gyors)
Márton Richárd (400 m gyors)
Rasovszky Kristóf (1500 m gyors, 50 m hát, 100 m hát)
Telegdy Ádám (100 m gyors, 200 m gyors, 100 m hát, 200 m hát)
Verrasztó Dávid (200 m pillangó, 200 m mell, 400 m vegyes)

    nők:
Hosszú Katinka (200 m gyors, 400 m vegyes, 100 m hát, 200 m pillangó, 800 m gyors, 200 m vegyes, 100 m pillangó, 200 m mell, 100 m vegyes, 200 m hát, 50 m hát, 400 m gyors)
Jakabos Zsuzsanna (100 m gyors, 200 m gyors, 200 m hát, 200 m vegyes)
Kapás Boglárka (csak váltó)
Késely Ajna (200 m pillangó, 400 méter gyors, 400 méter vegyes)
Verrasztó Evelyn (100 m gyors, 100 m vegyes)

MTI

 



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.