2015 május 25.

Kaposváron is alakul a jövő évi keret

Hosszas szezonértékelést adott Szécsi Zoltán, immár játékos-edző, és Dobos Pál elnök a kaposvári Tv-nek. A beszélgetés során a következő idénybeli csapat is szóba került.2014-2015 kaposvar02
Az elmúlt szezonban jól hajrázott a Kaposvár, hiszen a hetedik helyen végzett. A rájátszásban a BVSC és a Vasas ellen is – mind a négy meccsen – ötösökkel nyertek.

Most, hogy vége az idénynek és már a következő szezon játékoskerete van napirenden Szécsi Zoltán, immár mint játékos-edző és Dobos Pál a kaposvári tv-nek nyilatkozott.  A több mint húsz perces beszélgetés során szó volt az utánpótlásról és a klub helyeztéről is.

Szécs Zoltán az elmúlt idényről elmondta: Nagy reményekkel indultunk neki az idénynek, jól is indult. Aztán jött az a bizonyos Honvéd meccs, amit sokszor mondták, hogy újrajátszunk vagy nem játszunk. Onnantól kezdve sok minden ellenünk dolgozott, talán még saját magunk is. Egy szót emlenék ki, amit az elnök úr mondott: az önbizalmat. Érdekes módon minden egyes játékos borzasztóan bízott a másikban és nagyra értéket, ugyanakkor saját magában nem. Talán a Honvéd meccstől folyamatosan ástuk magunkat mélyebbre egy önbizalmi válságba. Kezdődött a Debrecen meccsel, plussz kettőről kikaptunk. Egyből után az UVSE meccs plussz kettőről kikaptunk. Aztán itthon a KSI ellen, ahol háromról kaptunk ki. Ezt görgettük-görgettük. Ezután jött egy csoportterápia, ahol elkezdtük egymást újraépíteni, és a végén már elhittük, hogy be tudunk jutni a nyolcba.

Dobos Pál elnök a következő szezonról elmondta: A csapat magja megmarad mindenképp. Szécsi Zoltánról és Krémer Balázsról ugy már esett szó. Szerencsére a védőpozícióban Kovács Olivér és Sántavy Máté marad. Kapásoldalon Berta Józsefet sikerült megtartanunk, Mihailo Parezanoviccsal szerződésben állunk. Külföldi centereink voltak, ők hazamentek, ugyanakkor egy fiatalembert, egy szerb utánpótlás válogatottat sikerült leigazolni, Nikola Nikolov személyében. Őt már tavaly is néztük, 94-es szültésű tehát még fiatal, de sokat várunk tőle.  Pécsről érkezik még Polovic Krisztián, ő egy balkezes játékos. Az utánpótlásból is szeretnénk felemelni 3-4 játékost. Hasonló anyagi támogatás lesz, mint az idei évben, nagyot nem merünk álmodni. Szeretünk a realitás talaján maradni. – az elnök hangsúlyozta nem végleges a keret, tárgyalnak még játékosokkal .

Sz. B.



Kapcsolódó cikkek