2015 augusztus 19.

Kalandra fel, irány Szingapúr!

Elindult az ifjúsági úszóválogatott a jövő héten kezdődő szingapúri világbajnokságra. Tizennégy órás repülőút előtt állnak fiatal tehetségeink.

A válogatott tagjai közül senki nem járt még a Távol-Keleten, így nagyon kíváncsian várják, milyen lesz a város, milyen lesz Ázsiára. Mindenki bízik benne, hogy az edzések és a versenyek között lesz idő egy kis városnézésre is, többen már utánanéztek az interneten a látnivalóknak. A több mint félnapos utazásra alaposan felkészültek a fiatalok, Juhász Adél például külön ételt csomagolt, mert a repülőgépen felszolgált csomag nincs túlzottan az ínyére. Persze ezúttal a házikoszt is szigorúan diétás volt.

mini úszókFotó: Facebook

Zenével mindenki készült, a nagykanizsai Molnár Flóra pedig könyvekről gondoskodott: jó barátjának, Juhász Adélnak és saját magának is bekészített pár kötetet. Thrillerek, romantikus regények is kerültek a hátizsákba, és a nagy kedvenc, Stephen King sem maradhatott otthon. Persze van, aki csak pihenéssel tölti az utat, Szucsik Bence például imád repülni, őt kikapcsolja a levegőben töltött tizennégy óra.

És hogy milyen esélyekkel kelt útra a válogatott? Hargitay András kapitány szerint ez csak a helyszínen dől el, hiszen még nem tudni, kik neveztek a versenyre. Sok fiatal már Kazanyban rajtkőre állt a felnőtt világbajnokságon, róluk nem lehet tudni, ott lesznek-e Szingapúrban. A korábbi vegyesúszó világbajnok döntős helyezéseket és néhány érmet vár, és úgy véli, a lányoknak lesz esélyük a jobb szereplésre, a fiúk vélhetően rendkívül erős mezőnyben versenyeznek majd.

Hargitay András utánpótlás-kapitány döntése alapján a leányok közül Bonecz Boglárka, Böszörményi Bettina, Federics Nikolett, Juhász Adél, Juhász Janka, Molnár Flóra, Novoszáth Melinda és Szokol Szonja, míg a fiúk közül Lavotha Oszkár, Rasovszky Kristóf, Sós Dániel, Szucsik Bence és Tekauer Márk utazhatott el a szingapúri világbajnokságra.
N.V.


Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek