2014 augusztus 26.

Junior Eb: Hét góllal győzött a magyar válogatott a rangadón – Csoportgyőztes a Horkai-legénység

Az U19-es férfi válogatottunknak a spanyolok sem jelentettek gondot. A csapat hét góllal verte a spanyol együttest a mai reggeli nyitányon, így csoortelső lett a csapat.2014 u19es eb04
Háromból három, a magyar mérleg eddig Tbilisziben az U19-es Eb-n. Tegnap este még a hollandokat verte két góllal a csapat, ma reggel már a spanyolok ellen volt jelenése a válogatottnak. Nos, a két meccs között eltelt rövid idő úgy lászik elég volt a regenerálódásra, hiszen a gárda hét góllal is jobbnak bizonyult az ibériaiaknál, így 100%-os mérleggel lett csoportgyőztes, nem mellesleg bejutott a negyeddöntőbe a kontinenstornán.

A legjobbkor játszottunk a legjobban a csoportmeccsek során. A mérkőzés első negyedében már 3-1-is volt ide, Kolozsi kezdte meg a gólgyártást, majd a negyed végén Pohl jött, közte egy-egy találat. A második negyedben is szinte ugyanilyen eredménnyel hozta le a csapat, megint megvolt a közte három. Manhercz és Sedlmayer is eredményes volt, és a nagyszünetben 6-2 állt az eredményjelzőn.

A fordulás után sem állt le a csapat, és eldöntötte a találkozót egy negyeddel a vége előtt, hiszen 11-4-re vezette a nyolc perc után. Az utolsó negyedben még egy-egy találat, Kovács Zoltán is meglőtte a magáét, így 12-5-re győzött a csapat.

U19-es Eb, harmadik nap:

Magyarország – Spanyolország 12 – 5 (3-1, 3-1, 5-2, 1-1)
magyar gólszerzők: Kolozsi 3, Sedlmayer 3, Pohl 2, Manhercz 2, Szedmák 1, Kovács Z 1.

Gól/emberelőny: 0/9 illetve 1/10
Ötméteresek: 1/1 illetve 1/1

A csoportelsőséggel egy nap szabi jár, így holnap nem játszik a válogatott, legközelebb csütörtökön – magyar idő szerint – 14-kor ugranak vízbe a srácok. A másik három csoportból: Szerbia, Olaszország és Horvátország kvalifikálta magát a legjobb nyolc közé egyeneságon.

További eredmények:

Hollandia – Szlovákia 13-8

Görögország – Törökország 9-7

Németország – Franciaország 4-5

Szerbia – Oroszország 15-7

Montenegró – Horvátország 3-12

Grúzia – Olaszország 7-14

Románia – Ukrajna (n.a.)

Augusztus 27., csütörtök:

09.00: Szlovákia – Ukrajna
10.40: Grúzia – Németország
12.20: Görögország – Franciaország
14.00: Montenegró – Törökország
15.40: Spanyolország – Románia
17.20: Oroszország – Hollandia



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.