2016 szeptember 22.

Jön az első nagy megmérettetés – Megkezdődnek a Magyar Kupa küzdelmei

Két napon át, négy csoportban, összesen tizennyolc csapattal startol a Magyar Kupa első felvonása. A hétvége után már tíz csapatnak búcsút intünk…

általanos kép0123

Az összes férfi Ob I-es csapaton kívül, a Nagykanizsa és az UVSE II. nevezett még be a Magyar Kupába. Négy helyszínen fognak szinte egyszerre zajlani az események. Egy csoportból két csapat jut tovább a negyeddöntőbe.

A miskolci helyszínen a házigazdák mellett a Vasas, az Eger, a Kaposvár és az UVSE II. fog megküzdeni. A hevesiek a gruppettó favoritjai, de nagy kérdés, hogy mögöttük ki fog továbbjutni. Három csapat is pályázik a kiadó egy helyre, de az UVSE II. is megnehezítheti riválisai dolgát. A B-jelű ötös Nagykanizsán szerepel. A Szolnok a csoport esélyese, mögötte a Honvéd és a Tatabánya között lehet nagy harc a továbbjutást érő helyért. A C-csoportban az OSC, a Szeged, a Pécs és a KSI kapott besorolást. Az újbudaiak az esélyesek, erősorrend alapján pedig a Szeged futhat be a második pozícióba. A D-jelű négyes a Szőnyi úton, a Laky Károly uszodában ad egymásnak randevút. A Fradi, a BVSC, a Debrecen és a Szentes szerepel ebben a négyesben. A zöld-fehérek a csoport favoritjai, mögöttük pedig a házigazdák és a Debrecen pályázik a legjobb eséllyel a kiadó egy  helyre.

A negyeddöntőket november végén és december elején rendezik. (oda-visszavágós rendszerben). Az elődöntőkre december 17-én, míg a döntőre december 18-án kerül sor.

A-csoport (helyszín: Miskolc)

ZF-Eger
Vasas
Pannergy Miskolc
UVSE II.
Kaposvár

A program:

Szeptember 23., péntek:
10.00 Kaposvár-Miskolc
11.30 UVSE II.-Vasas

16.30 Eger-Kaposvár
18.00 Vasas-Miskolc
19.30 Eger-UVSE II.

Szeptember 24., szombat:
10.00 Miskolc-UVSE II.
11.30 Vasas-Kaposvár

16.30 Eger-Miskolc
18.00 UVSE II.-Kaposvár
19.30 Vasas-Eger

B-csoport: (helyszín: Nagykanizsa)

Nagykanizsa
UVSE
Szolnoki Dózsa Közgép
Tatabánya
RacioNet Honvéd

A program:

2016. szeptember 23., péntek:
11.00: Kanizsa VSE – UVSE
12.30: Tatabányai VSE- Racionet Honvéd
15.00: Szolnoki Dózsa – Kanizsa VSE
16.30: Honvéd – UVSE
18 óra: Szolnok – Tatabánya

2016. szeptember 24., szombat:
10.00: UVSE – Tatabánya
11.30: Honvéd – Kanizsa VSE
14.00: Szolnok – UVSE
15.30: Tatabánya – Kanizsa VSE
17.00: RacioNet Honvéd – Szolnok

C-csoport (helyszín: Pécs)

A-HÍD OSC Újbuda
ConiTech Szeged Diapolo
PVSK-Mecsek Füszért
KSI SE

A program:

Szeptember 23. péntek:
10:30 OSC Újbuda – KSI SE
12:00 PVSK-Mecsek Füszért- Szeged
18:30 PVSK-Mecsek Füszért- OSC Újbuda
20:00 KSI SE- Szeged

Szeptember 24. szombat:
10:30 KSI SE – PVSK-Mecsek Füszért
12:00 OSC Újbuda – Szeged

D-csoport (helyszín: Budapest, Laky Károly uszoda)

FTC-PQS Waterpolo
BVSC
Debrecen VSE
Szentes

Szeptember 23., péntek:
11.00 FTC-Szentes
12.30 Debrecen-BVSC

19.00 Debrecen-FTC
20.30 Szentes-BVSC

Szeptember 24., szombat
10.30 Szentes-Debrecen
12.00 FTC-BVSC



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek