2016 november 22.

Jön a veretlenek csatája

A férfi Ob I-ben nagy rangadó jön. A Fradi hazai pályán tartaná a három pontot, míg az Eger is győzni megy a Népligetbe.

eger-ftc-10-10-2-900x600

Ősszel ikszeltek a csapatok (Fotó: Szántó György)

Ma este a forduló egyik slágermeccse jön, hiszen a Fradi az Egert fogadja. Ősszel a Bitskeyben nem bírtak egymással a felek, hiszen döntetlen született, azóta pedig egyik csapat sem hullajtott pontot/pontokat, így könnyen lehet, hogy a B-csoportban döntő ütközetet láthatunk már, ami az első helyet illeti.

„Most jön egy olyan sorozat, ahol nehéz tétmérkőzéseket játszunk a legjobb magyar csapatokkal és egy jó Rijekával az Euro Kupában. Az Egerrel szemben az első mérkőzésből kiindulva, szoros, jó meccsre számítok. Tisztában vagyok vele, hogy komplett csapattal érkeznek, ezzel szemben nálunk Varga Dániel nem fog játszani, vállproblémája hosszabb távú rehabilitációt tesz szükségessé. Az elmúlt két hétben sokat készültünk erre a mérkőzésre. A legfontosabb célunk, hogy megtaláljuk a megoldásokat az ajándék gólok elkerülésére. Ilyen szintű csapatok ellen, csak így van esélyünk.”- fejezte be Varga Zsolt, a Ferencváros mestere a fradi.hu-nak.

Az Eger kapusa, Branislav Mitrovics pedig eképp nyilatkozott: Sok meccset játszottunk már azóta mi is és a ferencvárosiak is, ellenfelünk ráadásul hétről hétre bizonyítja, hogy kiváló formában van. Nehéz mérkőzés vár Ránk már csak ebből a szempontból is, de mi természetesen a győzelem reményében utazunk el a fővárosba. Tisztában vagyunk vele, hogy mekkora a tétje a találkozónak az alapszakasz alakulása szempontjából, és egyáltalán nem mindegy, hogy milyen eredményeket viszünk majd magunkkal tovább. Ettől függetlenül mégis azt mondom, nem tekintünk élet-halál meccsként erre az összecsapásra, elvégre is még az év végéig is sok fontos ütközeten fogunk részt venni. – mondta az egriek hálóőre az egrivizilabda.hu-nak.

Ma este 18 órakor az M4 Sport élőben közvetíti az összecsapást.

A férfi Ob I., 9. fordulójának programja:

A-csoport:

November 23.:

19.30 Vasas Plaket – MetalCom Szentes

18.00 A-Híd OSC Újbuda – Szolnoki Dózsa Közgép

18.30 ConiTech Szeged Diapolo – PVSK Mecsek Füszért

19.00 Debreceni VSE – KSI SE

B-csoport:

November 22.:

18.00 FTC-PQS Waterpolo – ZF-Eger (M4 Sport, élő)

20.00 PannErgy Miskolc – EBP Tatabánya

November 23.:

20.00 RacioNet Honvéd – Kaposvári VK

20.30 BVSC-Zugló – UVSE

Az A-csoport állása:

H. Csapat Mérkőzés Gy. D. V. P.
1. A-HÍD OSC-Újbuda 8 7 1 0 22
2. Szolnoki-Dózsa KÖZGÉP 8 7 0 1 21
3. Vasas Plaket 8 5 1 2 16
4. ContiTech Szeged Diapolo 8 4 3 1 15
5. Debrecen VSE 8 2 1 5 7
6. PVSK-Mecsek Füszért 8 2 1 5 7
7. Metalcom Szentes 8 1 1 6 4
8. KSI SE 8 0 0 8 0


Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek