2017 augusztus 19.

Jön a Bajnokok Ligája és az Euro Kupa sorsolás!

Újvidék a következő állomás, melyre figyelnünk kell. A városban, ugyanis ma megtartják a Bajnokok Ligája és az Euro Kupa sorsolást.

altalanosvizilabdakep01

A két kupában három+kettő csapatunk érdekelt.

Az OSC már az első körben bekapcsolódik a legrangosabb kupa küzdelmeibe, míg az Eger a következő körban valamint a címvédő Szolnok csak a főtáblán ugrik vízbe.

Érdekesség, hogy az első kör három csoportjának házigazdái: Banja Luka, Tel-Aviv és Strasbourg lehetnek.

Az Euro Kupába a címvédő Fradi, és a Miskolc érdekel. A 13 csapatot egy hetes és egy hatos csoportra dobják szét. Az első körből a legjobb négy együttes jut tovább. A második selejtezőben két négyes csoportba sorsolják a feleket, innen két-két együttes jut tovább majd ők a BL-ből búcsúzónégy együttessel küzdenek meg.

A selejtezőkörben szereplő csapatok:

Bajnokok Ligája:  – Galatasaray (török), Enka Sport (török), Banja Luka (bosnyák), Mornar Split (horvát), CN Terrassa (spanyol), Strasbourg (francia),  Glyfada (görög), A-HÍD-OSC-ÚJBUDA, Tel-Aviv (izraeli), Canottieri Napoli (olasz), Jadran Herceg Novi (montenegrói), CF Portuense (portugál), Sintez Kazan (orosz),

Euro Kupa: Strum Csehov (orosz), Hornets Kosice (szlovák), Jadran Split (horvát), CN Mataro (spanyol), Montpellier (francia), Paix d’Aix (francia), Potsdam (német), Hannover (német), FTC-PQS Waterpolo, PANNERGY-MVLC, Verona (olasz), Primorarc Kotor (montenegrói), Amersfoort (holland)



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek