2019 augusztus 27.

Jó szerencsét torna – edzői visszhangok a hétvégéről

Négy edzői értékelés a tatabányai tornáról.

Fotó: egrivizilabda.hhu / archív

Mint beszámoltunk róla, a hétvégén lezajlott Jó Szerencsét felkészülési torna Tatabányán, amit az Eger nyert meg, második a BVSC, harmadik a DVSE, negyedik pedig a Tatabánya lett.

A négy edző így látta a két napot:

Dabrowski Norbert a csapat vezetőedzője az egrivizilabda.hu érdeklődésére elmondta, hogy mindenben megfelelt a felkészülésnek ez a három mérkőzés. Eddig ugyanis mindössze egy mérkőzést játszottak a Miskolccal és látni szerette volna, hogy hol tart a csapat. Azon túl, hogy kőkemény alapozáson vannak túl a fiúk, meglehetősen jól mozogtak. Örült a BVSC elleni szorosabb mérkőzésnek is, mert látta, hogy ki hogyan reagál ilyen szituációkban. Az új igazolásokra külön kitért a vezetőedző. Kardos két mérkőzésen védett, magabiztosan állt a lábán, egyenletesen jó teljesítményt nyújtott, látszik rajta, hogy sokra hivatott kapus. Krémerben is benne van a lehetőség, megbeszélték, hogy mire kell figyeljen. Csacsovszki olyan játékos, akire nagy szükség van a mai vízilabdában, kifejezetten jól játszott. Baksa hamar a szurkolók kedvence lesz Egerben, rendkívüli tehetsége meg-megvillant már ezen a tornán is – jellemezte új játékosait a vezetőedző.

Szűcs Levente a klub honlapjának: Összességében egy erőfelmérő volt az egész torna, nem csak csapatok, hanem játékosok között is. Nálunk nagy feladatok várnak a fiatalokra, vegyesek az érzéseim, de mégis inkább pozitívak, sokat kell még fejlődniük, de adtak egy egészséges versenyt a csapaton belül, olykor hozzá is tettek, az akarással és a motivációval nincs baj, a felnőtt korosztályt fejben nehéz beérni, ehhez kell sok türelem és kitartás, de legfőképp munka és alázat. Nálam az utolsó a legfontosabb a felsorolásból és egyelőre nem panaszkodhatok – mutatott rá a vasutasok vezetőedzője.

Miroslav Bajin a dvse.hu-nak elmondta: az egész tornán nagyon hullámzó volt a játékunk, de ilyen fiatal kerettel, a szezon korai szakaszában nem is nagyon vártam mást. A TVSE legyőzése mindenképp pozitív, de az összképpel még nem vagyok elégedett, rengeteg elkerülhető gólt kaptunk. A BVSC-nek két és fél negyeden keresztül méltó ellenfelei voltunk, sajnos a végére elfogytunk. Az Eger elleni harmadik meccsen fordított volt a helyzet, állva hagytak minket a kezdés után, de félidő után már láttam pozitívumokat. Összességében nagyon hasznos volt a három mérkőzés, az még látszik, hogy rengeteget kell dolgoznunk, a kevesebb rutinnal rendelkező játékosainknak pedig minél hamarabb fel kell tudniuk venni a ritmust. Gőzerővel készülünk tovább, szeretnénk szépen kezdeni a szezont mind a kupában, mind a bajnokságban – zárta gondoltait a tréner.

Zantleitner Tamás a Tatabánya vezetőedzője: egyértelműen hasznos volt ez a torna számunkra. Eddig egy-egy edzőmeccset játszottunk ugyan, de az ilyen mérkőzéssorozatok a csapat fejlődése szempontjából is nagyon fontosak. Nekünk szükségünk is van a sok játéklehetőségre, hiszen négy új pólóst is be kell építenünk a TVSE-be. Vannak még hiányosságaink mind a csapatjátékban, mind a dinamikában, de a bajnokság előtt három héttel ezek még mind kiküszöbölhetők – mondta a kemma.hu-nak a vezetőedző.



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek