2015 május 08.

Idén két csatornát készül átúszni Mányoki

Szeptember végén a Molokai-csatornát, majd később a Catalina-csatornát szeretné meghódítani a magyar úszó.

manyoki_attila01

Mányoki Attila újabb nagy tettre készül

„Hawaii-on, a Molokai-csatornában ötven-hatvan kilométer a táv, ahol szörfparadicsom révén nagy hullámok vannak, és cápatámadások is előfordulhatnak. Eddig 32 embernek jött össze, hozzájuk szeretnék csatlakozni, ezen kívül az a célom, hogy megússzam az eddigi legjobb időt. Ezt követi majd a Catalina-csatorna, ahol Hawaii után leginkább a túlélés lesz a fontos. Itthon év közben azért vicsorgok nap mint nap az edzéseken, hogy ezek sikerüljenek, és hogy majd ott, a helyszínen picikét könnyebb legyen, például, hogy tizenöt helyett meg tudjam csinálni tíz óra alatt az adott távot” – ecsetelte terveit a Magyar Szabadidősport-szövetségnek Mányoki Attila úszó, aki május 20-án tartandó Kihívás Napján másfél-másfél órás úszást és gimnasztikázást, valamint két órás kerékpározást tervez.

A 41 éves úszó nemrég a Közösség és Egészség-program egyik nagykövete lett. Mányoki Attila az Ocean Seven-sorozat keretében idén tehát két csatorna átúszását tervezi. Ha ezek sikerülnének akkor összesen már csak három csatorna lenne hátra a “programból”.

Sz. B.

 



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek