2020 december 21.

Hosszú Katinkának még sok munkára van szüksége

Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok úszó úgy fogalmazott, még sok munkára van szüksége, hogy visszanyerje februári formáját.

“Idén megtanultam, hogy a jelent is nagyon értékelni kell”

– utalt a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetre az M4 Sportnak adott interjúban Hosszú Katinka.

A 31 éves sportoló március óta csak Budapesten, a Nemzetközi Úszóliga (ISL) fordulóin versenyzett október 16-tól november 22-ig, a decemberi országos bajnokságon nem vett részt.

“Az ISL-nek köszönhetően hat hétig nagyon sokat versenyeztem, és láttam, min kell dolgoznom, és milyen fajta munka kell még nekem. Könnyen és egyszerűen összefoglalva: sok munka kell még, hogy ott legyek, ahol februárban voltam” – nyilatkozta.

Hozzátette, a márciusi országos bajnokságon biztosan indul, a jövő nyárra halasztott tokiói olimpián pedig a 200 és a 400 méteres vegyesúszás lesz a fő száma.

“A két vegyes biztosan ott lesz a palettán, és majd meglátom, hogyan sikerül a felkészülés, milyen időket tudok úszni, és hogyan alakul a mezőny” – mondta Hosszú, aki karácsony után kezdi a felkészülést a következő idényre.

(MTI-uszosport.hu)



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek